Farkas Norbert / 24.hu
Magyar foci

Marco Rossi Csányi Sándornak: Csak akkor hagyom el a magyar válogatottat, ha kirúgnak

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a molcsapat.hu-nak nyilatkozva értékelte a Nemzetek Ligája-szereplést, a cikk alapján pedig többször is nagyokat sóhajtott. Nehezen emészti meg ugyanis az olaszok elleni hazai mérkőzést, amely a csoportelsőségről döntött, és amit a vendégek nyertek meg 2-0-ra, pedig a magyar csapatnak több nagy lehetősége is akadt a találkozó sorsán.

Kapcsolódó
Nemzetek Ligája: a sorozat történetének legnagyobb szenzációja eddig a magyar válogatotté
A tíz legsokkolóbb eredmény közül kettőt Magyarország szállított eddig az NL-ben.

„Az angliai meccsen ötször találtuk el a kaput, ebből négy gól született, az olaszok ellen ugyanennyiből egy sem. Angliában egyetlen szögletet sem rúgtunk, most hatot is elvégezhettünk, és míg Wolverhamptonban csak 34 százalékban volt nálunk a labda, addig az olaszokkal szemben ugyanez az arány 51 százalék volt. Egyszerűen belefutottunk egy olyan kapusba, aki egyébként is a világ egyik legjobbja, és ezúttal ezt alaposan be is bizonyította” – emlékezett vissza Rossi, aki szerint rendesen megszenvedett az olasz válogatott a Puskás Arénában, és a remeklő Donnarumma mellett a játékvezető is segítette, mivel nem adott meg egy egyértelmű tizenegyest, amikor Ádám Martinnal szemben szabálytalankodtak.

A sorozat egészéről beszélve azt mondta, álszerénynek tűnne, ha azt mondaná nem elégedett, de viccesen megjegyezte, úgy érzi magát, mint a turista, aki elment Rómába, de nem látta a pápát.

Pont úgy vagyunk, mint az Európa-bajnokságon: halálcsoport, nagyszerű, inspiráló szereplés, kiváló egyéni- és csapatteljesítmény, ám a vége szívszakadás.

A visszavonuló csapatkapitányt, Szalai Ádámot is méltatta. Azt mondta róla, sok kiváló csatár van Magyarországon, olyan viszont nincs, aki ilyen önfeláldozóan dolgozik a csapatért és mindent alárendel a válogatott érdekeinek. Rossi szerint nemcsak akaratban, képességben is nemzetközi szintet hoz.

Azok, akik egész pályafutása alatt támadták Ádámot, nem fognak sokáig mosolyogni, mert egy olyan játékost veszítettünk el, akit személyében gyakorlatilag lehetetlen pótolni.

A kapitány nagyon kedveli Ádám Martint, de úgy érzi, a Dél-Koreában légióskodó csatár egyelőre nem tudja kezdőként segíteni a magyar válogatottat. Többeket meg fognak nézni, és stratégiai váltásra is szüksége lesz. Nem lesz egyszerű feladat megoldani Szalai pótlását, Rossi hirtelen nem is tudta megmondani, a pályáról vagy az öltözőből hiányzik-e majd jobban.

Kapcsolódó
Kőkemény kritikát kapott Szalai Ádám és Szoboszlai Dominik
William Gallas, a hazánkban élő és dolgozó 85-szörös francia válogatott belső védő meglepően őszintén fogalmazott a nemzeti tizenegy excsapatkapitánya, és a legértékesebb játékosa kapcsán.

A saját szerepéről azt mondta Marco Rossi, mindig is azt mondta, nyomot akar hagyni a magyar futballon, és úgy érzi, ez sikerült is. A távozás pedig meg sem fordul a fejében.

Nemhogy nem gondolok távozásra, de Csányi Sándor elnök úrnak azt mondtam: én csak akkor hagyom el a magyar válogatottat, ha kirúgnak. (…) Én még mindig nem gondolom, hogy elértük volna a csúcsot

– mondta a kapitány, aki megjegyezte, hogy a Honvédot azért hagyta el a bajnoki cím után, mert ott már nem látott esélyt arra, hogy versenyképes marad a csapat, a válogatottnál viszont úgy érzi, nem érte el a plafont.