„Törölgettük magunkról a vért” – sohasem látott botrány a magyar-brazil vb-negyeddöntőn

A későbbi Aranycsapat magja már az 1940-es évek végére kialakult, Gallowich Tibor szövetségi kapitány 1945 és 1948 közötti regnálása során kilencen is bemutatkoztak, köztük Puskás Ferenc, aki az osztrákok elleni 5-2-es mérkőzésen góllal debütált 1945. augusztus 20-án.

Kapcsolódó

Amikor egy részmunkaidős mosogatófiú legyőzte Angliát

Hosszú tárgyalás, egyeztetés és könyörgés révén indult el első vébéjén a válogatott, de alaposan megjárta.

Az 1948-as londoni olimpiára és az 1950-es brazíliai világbajnokságra nem mehetett ki a csapat, pedig nem lett volna esélytelen – 1952-ben, Helsinkiben már nem talált legyőzőre. Az olimpián mind az öt meccsét megnyerte, 20 gólt szerzett és mindössze kettőt kapott.

A válogatott úgy vágott neki az 1954-es világbajnokságnak, hogy 20 mérkőzés óta nem talált legyőzőre, ezt a sorozatot folytatva a csoportkörben Dél-Koreát 9-0-ra, az NSZK-t 8-3-ra verte, majd a nyolc között a brazilokat, az elődöntőben Uruguayt intézte el egyaránt 4-2-re. Végül mint ismert, a németek 3-2-vel visszavágtak a fináléban…

Harci szellem zászlócsókkal és himnusszal

De időzzünk el kicsit az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésénél!

Brazília négy évvel korábban hatalmas pofont kapott, hiszen csúcsesélyesként elbukta az Uruguay elleni finálét a Maracanában. A 2-1-es zakó, a Maracanazo égszakadást-földindulást hozott – és nem csupán azzal, hogy a meccset követően a szurkolók törni-zúzni kezdtek.

A helyi szakemberek úgy vélték, semmit nem ér a 22 szerzett gól, ha két bekapottal világbajnoki döntőt lehet veszíteni – azaz cél egyértelmű, stabilabb védelemre van szükség. Ehhez kapitányváltás kellett, a támadószellemű Flávio Costát az óvatosabb Zezé Moreira váltotta. Ahogy Jonathan Wilson írta a Futballforradalmak című könyvében,

a váltás akkora volt, mintha egy argentin versenytáncost egy angol lelkészre cseréltek volna.

Az ’54-es vébére a keret is kicserélődött, Castilho kapus mellett csupán öt mezőnyjátékos, Nílton Santos, Bauer, Baltazar, Rodrigues és Ely maradt hírmondónak. A négy évvel korábbi fájdalmas vereség alkalmával viselt fehér mez soha többet nem került elő, itt már a megszokott és jól ismert kék nadrág és sárga mez dívott. De amit még inkább szerettek volna elérni, az a szemléletváltás.

Az 1950-es uruguayi csodát sokan még mindig a hazafiasságnak és az odaadó harci szellemnek tulajdonították, ezért ezt átvéve elvárták a braziloktól is, hogy mindent beleadjanak és legyenek képesek bármilyen áldozatra a győzelemért.

Ez azt jelentette, hogy Svájcban nem léptek pályára anélkül, hogy megcsókolták volna a zászlót, hogy nem énekelték volna el a himnuszt az öltözőben vagy nem hallgattak volna lelkesítő, indulatoktól sem mentes beszédet.

Az egyikben például arra buzdították őket, hogy álljanak bosszút a pistoiai halottaikért (a második világháborúban 25 ezer brazil harcolt Hitler ellen, a mintegy 400 áldozat azóta is a toszkán Pistoia városának brazil katonai temetőjében nyugszik).

Brazília rettegett a magyaroktól

A brazilok a svájci világbajnokság első fordulójában 5-0-ra lesöpörték a pályáról Mexikót, majd 1-1-es döntetlen játszottak Jugoszláviával. Jöhetett az egyenes kiesés, de egy mai szemmel furcsa szabállyal: nem a manapság megszokott keresztbejátszás (csoportelső a csoportmásodikkal), hanem sorsolás döntött.

Az O’Globo így emlékezett vissza a történtekre:

„Zezé Moreira és segítője, Luís Vinhais Zürichbe ment megnézni a sorsolást. A játékosokat a szállodában hagyták, rádió és tévé nélkül csak az edzőtől tudhatták meg az eredményt. Késő este megérkezett Zezé. Sápadt volt, félt. Szembenézett a játékosaival és csak annyit mondott: É a Hungria! (Ez Magyarország!) Hiba volt, mert mintegy katasztrófát kommunikálva az egész csapatot aggodalommal töltötte el. Az atmoszféra, a hír hatása, a feszültség, amellyel a játékosok megélték a következő három napot, olyan változatokat hoz létre, amelyek rossz éjszakai alvástól a rosszullétig terjedtek.

A brazil csapat a mérkőzés kezdetéig a túlzott felelősségtől és a vereségtől való félelem állapotába süllyedt.

A szakvezetés próbálkozott variálni, és az addig jó teljesítményt nyújtó csapatból meglepetésre kihagyta a Baltazar, Pinga, Rodrigues triót és az Indio, Humberto Tozzi, Maurinho támadóhármasnak szavazott bizalmat. De jobban tette volna, ha a védekezésre koncentrál: Hidegkuti és Kocsis gólja nyomán már a 7. percben kétgólos hátrányban volt (2-0).

Pedig a magyar csapatban is történt változás, Puskás sérülés miatt nem játszhatott, így Sebes Gusztáv végül úgy döntött, hogy Tóth József, Kocsis, Hidegkuti és Czibor Zoltán mellé Tóth Mihályt jelöli a kezdőbe.

A brazilok teljesen pánikba estek, és tőlük váratlan és szokatlan módon egyre keményebben, sőt brutálisan játszottak. A 18. percben Djalma Santos tizenegyesből szépített (2-1), majd a 41. percben a Népsport tudósítása szerint Maurinho (más források szerint Nílton Santos) olyan durván rúgta meg Tóth Józsefet, hogy a csepeli csatár a meccs hátralévő részében csak sántikálni tudott.

„A 61. percben „Czibor a balszélen fut le, pontosan középre ad az ötösön álló Kocsis elé. Jobbösszekötőnk a kapu felé akar fordulni a labdával, Brandaozinho azonban kézzel megállítja a labdát. A játékvezető határozottan sípol és 11-est ítél. A büntetőnek Lantos nagy lendülettel fut neki, s lövése nyomán óriási erővel vágódik a labda a jobb felső sarokba. 3-1.”

Öt perc múlva Julinho szépített, 3-2, ez szoros végjátékost ígért. A meccs azonban alattomos gladiátorharccá változott, a 71. percben Nílton Santos megrúgta Bozsik Józsefet, aki joggal kakaskodni kezdett. A Népsport szerint

Bozsik felemeli az öklét, de nem üti meg a brazil játékost, Ellis játékvezető azonban mindkettőjüket kiállítja.

A brazilok nyomtak, teljesen beszorították a magyarokat, ám egy ellentámadás végén Czibor beadását Kocsis befejelte. Eldőlt, Magyarország 4-2-re nyert és elődöntős. A gól után még Humberto megrúgta Buzánszky Jenőt, így ő is megkapta a piros lapot.

„Mintha a vereség elvette volna az eszüket”

De ezzel nem ért véget a harc. A Népsport azt írta, a brazilok botrányos verekedést rendeztek a mérkőzés után.

„Amikor a játékvezető lefújta a mérkőzést, a magyar játékosok boldogan ölelgették, csókolgatták egymást, örültek, hogy bejutottak az elődöntőbe. Elkövették azonban azt a hibát, hogy a brazil csapat után röviddel bevonultak ők is az öltözőbe, noha többen kiabáltak nekik, hogy várjanak.

A brazil játékosok, teljesen elvesztve józan ítélőképességüket, megtámadták a magyar játékosokat, leírhatatlan verekedésbe kezdtek, s a magyar játékosok segítségére siető svájci rendőröknek is nekiestek. A rendet csak igen nehezen lehetett helyreállítani.

A rendőrség ezután kordont vont az öltöző köré a folyosókra, úgy, hogy senki az öltözőkbe be nem juthatott. A folyosókon lévő szakemberek, újságírók a legnagyobb felháborodással beszéltek erről az utójátékról és több jóérzésű brazil újságíró is szégyenkezve fejezte ki sajnálatát a történtek felett.”

Az O’Globo úgy emlékezett vissza, hogy a játékosok már a pályán is összecsaptak, és a csetepaté az öltözőfolyosón is folytatódott. „Néhányan megsérültek, mások elmenekültek. Pinheiro fejét úgy kellett összevarrni, miután Puskás fejbe dobta egy palackkal. De a durvaság csúcspontja az a rúgás volt, amellyel Zezé Moreira megsebesítette Sebes Gusztáv fejét.”

Hogy Puskás valóban tett-e ilyet, ki tudja, az biztos, hogy a csapattársait agyba-főbe próbálták verni.

Amit a brazilok a vereség után az öltöző folyosóján műveltek, azt részletesen megírták a világ minden lapjában. Brazil vezetők és játékosok közös erővel támadtak ránk, mintha a vereség elvette volna az eszüket.

Védekeztünk, ahogy tudtunk. Elképedtünk, felháborodtunk, elkeseredtünk, ki-ki a saját természete szerint. Ez is megtörténhet a labdarúgás legnagyobb nemzetközi tornáján, a világbajnokságon?! Miközben törölgettük magunkról a vért, és sziszegtünk, mialatt kiváló orvosunk, dr. Kreisz László a sebeinket kezelte, különböző változatokban ezt a gondolatot ismételgettük: „Hát ezek aztán igazán nem bírják el a vereséget!…” (Nekem is felrepedt a bőr a szemem alatt, mikor arcomba vágtak egy üveggel az öltözőfolyosón; dr. Kreisz László négy kapoccsal fogta össze a sebet)” – írta Sebes Gusztáv az Örömök és csalódások című könyvében.

A Daily Express riportere, Desmond Hackett, aki jelen volt az összecsapáson, azt írta tudósításában:

A kabátom és az ingem is szakadt, és elveszítettem a nyakkendőm. Ráadásul átdobtak egy korláton.

Büntetlenül…

De Arthur Edward Ellis játékvezetőnek is kijutott a haragból. Az autóját leköpték, amikor elhagyta a stadiont, a brazilok pedig hivatalos tiltakozást nyújtottak be a FIFA-nál, és a mérkőzést kommunista összeesküvésnek nevezték.

Ennyi évnyi gondolkodás után meg vagyok győződve arról, hogy a hírhedt berni csata a kommunista magyarok politikájának és a katolikus brazilok vallásának a csatája volt

– írta később 1962-es önéletrajzában.

A francia L’Aurore megállapította, hogy a brazilok sportszerűtlensége a legdurvább és legalattomosabb brutalitásokban mutatkozott meg. A válogatottja csak egy lélektelen test volt és szertelen akciókkal próbálkozott a magyarokkal szemben, akik pedig úgy játszottak velük, ahogy akartak.

A FIFA végül egyszerűen szemet hunyt a történtek felett, és a botrány egyik résztvevőjét sem szankcionálta. A nemzetközi szövetség azzal érvelt, ha megbünteti a játékosokat, akkor csak a magyar válogatott jár rosszul, hiszen Brazília már kiesett…

Amit tudni kell a vébéről:

• A világbajnokság selejtezőire 37 csapat nevezett, őket földrajzi szempontok alapján 13 csoportba osztották. Svájc házigazdaként és Uruguay címvédőként automatikusan kvalifikálta magát, a csata a maradék 14 helyért folyt. Összesen 33 csapat játszott legalább egy selejtezőt
• A német csapatok ismét indulhattak, NSZK ki is jutott, de a részvételt lemondó NDK helyett a Saar-vidéki válogatott próbálkozott (a francia protektorátus alatt álló terület csapata 1950 és 1956 között összesen 19 mérkőzést játszott), sikertelenül. Argentína az egymást követő harmadik vébétől tagadta meg a részvételt.
• Magyarország a selejtező 7. csoportjából meccs nélkül jutott tovább, miután sem Izland, sem Lengyelország nem indult el végül. A 6. csoportban a törökök és a spanyolok csaptak össze, a madridi 4-1-es hazai győzelmet egy 1-0-s isztambuli török siker követte. A felek így semleges pályán, Rómában játszottak egy harmadik meccset is, amely hosszabbítás után 2-2-vel végződött. Ekkor jött a szerencsefaktor, egy 14 éves fiú, Luigi Franco Gemma, akinek édesapja a stadionban dolgozott, bekötött szemmel húzott, és Törökországot juttatta ki a vébére.
• A csoportkör lebonyolítása is egyedi volt, a négy négyes csoport mindegyikében két kiemelt és két nem kiemelt csapat szerepelt, akik egymás ellen meccseltek. Így mindössze négy mérkőzést rendeztek csoportonként. Ha a második és harmadik helyezett pontazonossággal állt, a továbbjutásért új meccsre is szükség volt.
• A vb a támadófutball diadalát hozta: 26 mérkőzésen 140 találat esett , a 5,38-as gólátlag egyelőre megdönthetetlen. De az is, hogy egy válogatott 27 gólt szerezzen egy adott vébén: ez a csúcs azóta is a magyaroké.
• A világbajnokságok történetében három olyan mérkőzés volt, amelyen kilencgólos különbséggel nyert egy válogatott. Az elsőt Zürichben a magyarok érték el Dél-Korea ellen, a 9-0-s sikerből Kocsis Sándor 3, Puskás Ferenc és Palotás Péter 2-2, Lantos Mihály és Czibor Zoltán 1-1- találattal vette ki a részét. (Később 1974-ben Jugoszlávia ugyancsak 9-0-ra verte Zairét, míg 1982-ben a magyarok 10-1-re Salvadort.)
• A torna legfiatalabb játékvezetője a magyar Zsolt István csupán 32 éves és 364 napos volt, amikor az Anglia–Svájc csoportmérkőzésen bíráskodott. Zsolt a következő három vébén is vezetett mérkőzéseket.
• Ez volt az első vébé, amelyet a televízió is közvetített.
• Nyugat-Németország lett az első olyan válogatott, amely úgy nyerte meg a világbajnokságot, hogy a csoportkörben elveszített egy meccset (8-3-ra kikapott Magyarországtól). Ezt a bravúrt később megismételte az NSZK 1974-ben, Argentína 1978-ban és Spanyolország 2010-ben.
• 2010-ben Lipcsében bemutattak egy olyan tanulmányt, amely a német sportdoppinggal foglalkozott. Ez azt állította, hogy az 1954-ben világbajnoki címet szerző német válogatott több tagját is egy pervitin nevű készítménnyel segítették a csapat orvosai. A teljesítményfokozó és koncentrációt elősegítő készítmény (amelyet a második világháborúban a német katonák is használtak, többek között a halálfélelem legyőzése érdekében) olyan amfetaminszármazék, amely napjainkban egyértelműen doppingnak minősül.