Magyar foci

Igazolt egy játékost az Újpest, miközben a tulajdonosváltásról semmi hír

PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

Az Újpest FC bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtette Matija Ljujicsot.

A lila-fehér klub tulajdonosa, Roderick Duchatelet még januárban közölte, hogy üzletrész-adásvételi megállapodást kötött. Ennek ellenére azóta sem történt meg az egyesület eladásáról a bejelentés, csütörtökön pedig a megszokott menedzsment új labdarúgót jelentett be.

Kapcsolódó
Egy lépéssel közelebb az Újpest a tulajdonosváltáshoz
A klub több mint tíz után kerül ismét magyar kézbe.

Ljujics a Partizan Beogradban kezdte pályafutását, de a Teleoptikban mutatkozott be a felnőttek között. Ezután sorrendben a Mladost és a Rad játékosa volt, mielőtt légiósnak állt és a litván Zalgirisba igazolt. Ezután két év alatt három csapatot is megjárt, az ausztrál Wellington Phoenix, a portugál Belenenses, majd az izraeli Bnei Yehuda következett, legutóbbiban két szezont is lehúzott, mielőtt a dél-koreai Gangwon játékosa lett. Egy év után visszatért Izraelbe, a Hapoel Haifába, ahol 17 mérkőzésen lépett pályára.

Ljujics támadó középpályásként kaphat szerepet az Újpestben, ahová ingyen igazolt szerződése lejártával. A lila-fehéreknek ő az első új igazolása Vincent Onovo végleges megtartása után.

Kiemelt képen Ljujics a Belenenses játékosaként (kékben).

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik