dvtk.eu
Magyar foci

A DVTK kitette, egy NB I-es csapat egyből lecsapott rá

Bár a Diósgyőrrel nem sikerült kiharcolnia a feljutást az élvonalba, Molnár Gábor mégis újra NB I-es labdarúgónak mondhatja magát, miután szabadon igazolhatóként lecsapott rá a Mezőkövesd.

Molnár és a DVTK hétfőn bontott szerződést közös megegyezéssel, egy nappal később pedig már meg is lett az új csapata.

Molnár az NB II-ben 32 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, május elején a Budaörs ellen is eredményes volt. Csakhogy a csapat kikapott 2-1-re, a rivális Szegedtől elcsábított vezetőedző Dragan Vukmir pedig Molnárt és Horváth Zoltánt az NB III-as tartalékcsapathoz küldte, onnantól nem is játszottak már a másodosztályban.

Kapcsolódó

„Nálam mindig a csapategység az első, és egyetlen játékos sem helyezheti magát a csapat elé. A két labdarúgó alapképességét senki nem vitatja, de az öltöző egységességének érdekében meg kellett hozni ezt a döntést.

Ráadásul Molnár Gábor egy súlyos fegyelmi vétséget is elkövetett a Budaörs elleni mérkőzésen, aminek a csapat látta kárát.

Én továbbra is a fegyelemben, az alázatban, a munkában hiszek, és ezt várom el a játékosoktól is” – indokolta akkor döntését Dragan Vukmir.

A 28 éves Molnárnak nem ismeretlen a Mezőkövesd, 2014 és 2017 között már volt a csapat játékosa, majd a 2018-19-es szezonban a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként játszott a csapatnál, és a 2019-2020-as idényben ismét végleg a kövesdiek játékosa lett. Eddig összesen 131 meccsen 33 gólja és 36 gólpassza volt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.