Plumb Images/Getty Images
Magyar foci sport

32 éves középpályást igazolt a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződést kötött Xavier Mercierrel.

A 32 középpályás az US Lesquinben kezdte a pályafutását, majd a Montpellier és a Guingamp tartalékcsapatait is megjárta, de 2016-ban légiósnak állt, a belga KV Kortrijkhoz szerződött. Itt aztán kivirágzott és másfél év után az ország egyik legjobb csapata, a Cercle Brugge igazolta le, amelyben két szezont töltött, mielőtt az OH Leuvent választotta.

A Leuvenben 15 gólt lőtt és 30 gólpasszt osztott ki az elmúlt két idényben 69 mérkőzés során.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.