Élő Magyar foci

Micsoda bravúr: Szoboszlai büntetőjével vertük az Eb-ezüstérmes angolokat

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A magyar labdarúgó-válogatott először szerepel a Nemzetek Ligája legmagasabb osztályában, az A-ban, és egyből egy hatalmas bravúrral kezdett, mivel legyőzte az Eb-ezüstérmes Angliát.

A mérkőzés hivatalosan zárt kapusnak számított, de az MLSZ közbenjárása révén 30 ezer, 14 éven aluli gyerek ott lehetett a Puskás Arénában. A kezdőrúgás előtt az angolok a jó ideje megszokott módon letérdeltek, ezzel tiltakozva a kirekesztés minden formája ellen, a lelátóról pedig szórványos füttyszó és pfujolás hallatszódott.

A vendégek az első tíz percben energikusan kezdtek, de aztán magára talált a magyar csapat, amelynek a szünetig két lehetősége is volt, az elsőnél Szoboszlai pöckölését Coady a gólvonal elől vágta ki, majd Szalai Ádám szenzációsan látta meg, hogy Pickford messze kinn áll a kapujából, de az emelése végül mellé szállt.

A második félidő elején Gulácsinak védenie kellett a csereként beállt Saka éles szögből leadott lövésénél, de innentől átvette az irányítást a magyar válogatott.

A meccs kulcsjelenete a 65. percben érkezett el, amikor a szintén a kispadról beszálló James lenyomta a 16-oson belül Nagy Zsoltot, a megítélt büntetőt pedig Szoboszlai a jobb sarokba lőtte.

A hátralévő időben az angolok rákapcsoltak, de nagy ziccere így is a magyar csapatnak volt, ám a Kleinheisler lövése utáni kipattanót Schäfer 7 méterről az égbe lőtte. A magyar válogatott 60 év után tudott újra nyerni Anglia ellen.

A meccs statisztikája:

www.sofascore.com

Nemzetek Ligája, A osztály, 3. csoport:

Magyarország – Anglia 1-0 (0-0)
Budapest, Puskás Aréna
v.: Soares Dias (portugál)
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Nego, Schäfer, Nagy Á. (Styles, 82), Nagy Zs. (Vécsei, 87.) – Szoboszlai (Fiola, 82), Sallai (Kleinheisler, 71.) – Szalai Á (Ádám M., 87.).
Anglia: Pickford – Walker (Stones, 62.), Coady (Phillips, 79.), Maguire – Alexander-Arnold (James, 62.), Bellingham, Rice, Justin (Saka, 46.) – Bowen, Kane, Mount (Grealish, 62.).
gól: Szoboszlai (66., 11-esből)
sárga lap: Schäfer (21.), Gulácsi (89.), illetve Coady (51.), Maguire (94.), James (94.)

 

További eredmények:
B divízió, 1. csoport:
Örményország – Írország 1-0 (0-0)

 

3. csoport:
Finnország – Bosznia-Hercegovina 1-1 (1-0)

 

C divízió, 1. csoport:
Litvánia – Luxemburg 0-2 (0-1)

Nincs gól az első félidőben

A portugál bíró lefújta az első félidőt. Panaszra nincs okunk, teljesen rendben van, amit eddig láthattunk a magyar csapattól. A szeptemberi meccsen is 0-0 volt a félidő, akkor négyet kaptunk a másodikban, reméljük, most nem lesz hasonló fordulat.

Ez eddig nem néz ki rosszul

Motiváltan és határozottan játszik a magyar csapat, amelynek Szoboszlai révén egy nagy lehetősége is volt.

Ebben több volt

Megint jól fejlődött fel a magyar csapat, Nego ívelte át a labdát a hosszúra, Szoboszlai a levegőből megpróbálta középről kanalazni, ahol Szalai Ádám érkezett, de nem találta el jól a labdát a magyar 10-es.

Szalai megpróbálta a kezdőkörből

És milyen jó gondolat volt: Pickford kétségbeesetten futott vissza, de végül az ívelés 30 centivel elkerülte az angol kaput. Mindenesetre jár a taps a meglátásért!

Szép jelenet volt

Remek magyar támadás volt, Szoboszlai tette ki a labdát balra Nagy Zsoltnak, aki a 16-oson kívülről rápörkölte, Pickford szögletre ütötte az erős, de nem túl jól helyezett lövést.

Nem így akarta az újonc

A szabadrúgáshoz Bowen és Alexander-Arnold állt oda, végül előbbi ívelt középre, de a labda az alapvonalnál hagyta el a labdát, így kirúgás következett.

Schäferé az első sárga

Az Union Berlin középpályása eltüntette a beinduló Jamest, ezért ő sárgát, az angolok szabadrúgást kaptak.

Megúsztuk az angol szögletet

Alexander-Arnold beadása után Coady fejelt a léc fölé. Előtte a magyar csapatnak is volt lehetősége, de Nego beadása után Nagy Zsolt szorongatott helyzetben csak belekapni tudott a labdába.

Centikre volt a magyar gól

Szoboszlai ért oda egy jobb oldali beadásra, elpöckölte a labdát Pickford mellett, de Coady a gólvonalnál menteni tudott.11

Kane-é az angolok első lehetősége

A bal oldalon kapott egy indítást a szivárványos karszalagot húzó angol csapatkapitány, aki visszavette a labdát, majd elcsavarta a bal kapufa mellett.

Elindult a meccs

Piros mezben a magyar csapat, fehérben az angolok. Hajrá!

Jönnek a csapatok

Már csak pár perc a kezdésig, jön az angol, majd a magyar himnusz, és aztán kezdünk.

Az utolsó magyar győzelem Anglia ellen

Az 1962-es vébén Albert Flórián és Tichy Lajos góljaival nyertünk Anglia ellen. Az azóta lejátszott 15 meccsen a mérlegünk: 3 döntetlen, 12 vereség.

Kapcsolódó
Hatvan éve a rádió csak a második félidőt adta, de akkor volt legutóbb Magyarország az angol futball ostora
Legutóbb hatvan éve nyert a magyar labdarúgó-válogatott a szombat esti vendég, Anglia legjobbjai ellen. A diadalt méltó keretek közt, az 1962-es vb-n aratták honfitársaink. A mérleg azóta: 3 döntetlen, 12 vereség.

Két újonc az angoloknál

Jarrod Bowen (West Ham United) és Justin James (Leicester) is ott van az angol válogatott kezdőjében. Bowen 17 évesen még amatőr ligában játszott, idén viszont nagyot ment a West Hamben, 36 bajnokin 12 gólig jutott. James is nagy utat tett meg, 2018-ban még a negyedosztályban szerepelt a Lutonban, amelynek szurkolói Cafúnak becézték.

Szalai Ádám beérte Mátrai Sándort

A csapatkapitány 81. alkalommal lép pályára a válogatottban, ezzel befogja az örökranglista 10. helyén álló Mátrai Sándort. Ott van a kezdőben a másik Szalai, Attila is, aki felépült sérüléséből.

Southgate: Általában nehéz legyőzni a magyarokat

„Általában nehéz feladat legyőzni, gólt szerezni sem könnyű ellene, ezt láthattuk a Wembley Stadionban, amikor 1-1-re végeztünk. Biztos vagyok abban, hogy szombat este a legjobb tudásunk szerint kell játszanunk a Puskás Arénában ahhoz, hogy nyerni tudjunk” – nyilatkozta Gareth Southgate, az angolok kapitánya, aki az alapemberei közül a covidos Phil Fodenre nem számíthat.

A magyar csapat hiányzói

Az egyik legjobb formában lévő magyar játékos, Gazdag Dániel koronavírusos lett, így ő nem csatlakozott a kerethez. A Fradi védője, Botka Endre pedig sérülés miatt hagyta el az edzőtábort.

Olvasói sztorik