Magyar foci

Egy közleményben két fontos hírt közölt a még veretlen magyar csapat

Két hete még úgy nyilatkozott Feleki Attila, a Kozármisleny labdarúgócsapatának tulajdonosa, hogy bár sikerült megnyerni az NB III Közép csoportját, a másodosztályhoz sokkal több pénz kellene.

Kapcsolódó
Győzelmével gyakorlatilag feljutott a Kecskemét az NB I-be
Nincs olyan csapat a mezőnyben, amely kétszer megverte volna.

„Nagyon várom azt, hogy valamilyen olyan plusz segítség fog beáramlani ehhez a sikerhez, ami egy kicsit megtámaszt engem is és nem csak egyedül, egy szélmalomharcban tudom öregbíteni ennek a kisvárosnak a hírnevét, hanem lesznek mögöttem támogatók” – mondta, hozzátéve, ha elvállalják a szereplést, akkor is messze a legszerényebb költségvetéssel rendelkeznek majd.

Aczél Zoltán vezetőedző pedig úgy fogalmazott, lehet, hogy másfél hónap múlva nem lesz már a csapat élén, hiszen a szerződése június 30-án lejár.

Ezt a két bizonytalansági tényezőt a klub egy közleményben feloldotta hétfőn.

Aczél Zoltán marad Kozármislenyben

– olvasható a hivatalos honlapon.

„Klubunk vezetése és bajnokcsapatunk vezetőedzője megállapodtak, hogy a magasabb osztályban is közösen folytatják a munkát! A közeljövő most már arról szól, hogy finomítsuk a lehetőségeinket és azon kell dolgoznunk, hogy szurkolóink az NB II-ben is egy józan költségvetéssel működő, de nagyon szerethető csapatot láthassanak a Kozármislenyi Stadionban!”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik