Magyar foci

Győzelmével gyakorlatilag feljutott a Kecskemét az NB I-be

A második Kecskemét 3-1-re győzött Szombathelyen a labdarúgó NB II 37. fordulójának vasárnapi játéknapján, sikerével pedig gyakorlatilag feljutott az élvonalba. A lila-fehérek így hat ponttal előzik meg a hétfőn pályára lépő Diósgyőrt, amely ha pontokat veszít a hátralévő két meccsén, akkor matematikailag is biztossá válik a Kecskemét élvonalbeli szereplése.

Kapcsolódó
Hiába nyert, kiesett az MTK, felcsúti bravúrral bennmaradt a Honvéd
Az utolsó körben egy másodpercig nem állt kiesésre a kispesti csapat.

A feljutásért vívott harc ugyanakkor jószerivel eldőltnek tekinthető, mert a DVTK pontszámban már csak utolérheti riválisát, amelynek viszont 18-cal jobb a gólkülönbsége.

„Az első félidőben a játékelképzelésünk nagyon működött, megvoltak a helyzeteink és gólokat is szereztünk. A második félidő elején lezárhattuk volna a meccset, de a Haladás feljött, ami nem véletlen, mert egy nagyon jó csapatról van szó, innen a DVTK és a Vasas sem tudott győzelemmel távozni. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a látottak alapján megérdemelten győztünk.

Külön gratulálok a csapatnak, mert eldőlt, hogy nem lesz egyetlen csapat sem a mezőnyben, amely kétszer meg tudott volna verni bennünket. Az utolsó mérkőzésen szeretnénk feltenni a koronát a teljesítményünkre

– nyilatkozta Szabó István, a kecskemétiek vezetőedzője.

NB II, 37. forduló

Szombathelyi Haladás – Kecskeméti TE Hufbau 1-3 (0-2)
Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 2-0 (1-0)
III. Kerületi TVE – Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – ETO FC 0-1 (0-0)
Dorogi FC – Pécsi MFC 3-0 (0-0)
Tiszakécskei LC – Szolnoki MÁV FC 1-2 (1-1)
Szentlőrinc – BFC Siófok 2-1 (1-0)
Budaörs – Vasas FC 0-5 (0-3)
Soroksár SC – Aqvital FC Csákvár 2-0 (1-0)

 

Hétfőn játsszák:
20.00: FC Ajka – Diósgyőri VTK

 

Az élcsoport:
1. (és feljutott) Vasas FC 84 pont/37 mérkőzés
2. Kecskeméti TE Hufbau 74/37
3. Diósgyőri VTK 68/36

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik