Magyar foci

Rossz hír Újpesten: eltört az egyik új szerzemény arccsontja

Az Újpest FC bejelentette hivatalos honlapján, hogy eltört az észt hátvédjének, Märten Kuusknak az arccsontja.

Kapcsolódó
Az Újpest elszúrta a Debrecen szülinapi buliját
Zsinórban negyedik meccsüket nyerték meg a lila-fehérek

A lila-fehérek játékosa a Debrecen ellen 2-1-re megnyert bajnoki 69. percében fejelt össze Nikoliccsal, majd hosszas ápolás után hordágyon hagyta el a pályát. A szombati találkozó óta több vizsgálaton is részt vett, ahol kiderült, eltört az arccsontja. A klub honlapjának beszámolója szerint újabb vizsgálatok és egy műtét várhat még a védőre, de a legnagyobb gond újpesti szemszögből, hogy

Kuusk legalább hat hétig nem tud majd a csapat rendelkezésére állni.

A kiesés ellen menekülő lila-fehérek zsinórban négy bajnokit megnyerve kilábaltak a bajból, de a szűkös játékosállomány miatt egy alapember kiesése nagy érvágás lehet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Újpest FC (@ujpestfc) által megosztott bejegyzés

Kuusk télen igazolt Újpestre, azóta hét bajnokin és két kupameccsen játszott. Sérülésével legjobb esetben is az utolsó néhány fordulóra térhet vissza.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik