Magyar foci

Dárdai Pált összeboronálták a vergődő MOL Fehérvárral

A blikk.hu-nak egy neve elhallgatását kérő „bennfentes” azt nyilatkozta, hogy

Dárdait a héten már nem először láttuk az edzésen, ami biztosan nem lehet véletlen. Nem tudom elképzelni, hogy csak a fia miatt tűnik fel egyre többször a csapat körül. Az szinte biztos, hogy tanácsokkal látja el Borist, de szurkolói körökben már arról is hallani, hogy ha nem lesz jelentős javulás a teljesítményben, akkor a nyáron ő ül le a kispadra, és hozza magával Márton fiát is a Herthából.

Azt nem tudjuk, a történetnek, illetve az abból adódó következtetésnek mennyi a valóságalapja, de az tény:

  • Dárdai Pált júniusig köti a szerződése a Hertha Berlinhez.
  • A jelenlegi fehérvári sportigazgatóval, Sallói Istvánnal 2014-15-ben együtt dolgoztak a válogatottnál.
  • A rajtnál még bajnoki győzelemről álmodó fehérváriak momentán közelebb állnak a kieséshez, mint a dobogóhoz.
  • A Vidinél akkora a gond, hogy a történelmi mélység, a tavaszi hetes kudarcsorozat és pontnélküliség után még a válogatott Fiola Attila is összeakaszkodott a szurkolókkal.
Kapcsolódó
Fiola Attila szurkolókkal üvöltözése nem várt reakciót váltott ki
Utánajártunk, hogyan fogadta a közösségi média a fehérvári Fiola Attila vasárnap esti, a Fradi ellen 2-0-ra elvesztett bajnoki utáni fejvesztését.
Olvasói sztorik