Magyar foci

Ezúttal sem élt a nagy lehetőséggel, megint kikapott otthon a Puskás Akadémia

A vendég Debrecen meglepetésre 2-0-ra legyőzte a második helyen álló Puskás Akadémiát az NB I 21. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Kapcsolódó
Csercseszov: Sajnos két pontot elveszítettünk
A Fradi edzője szerint az első félidőben nem helyeztek elég nyomást az ellenfélre.

Az MTI tudósítása alapján az első félidő a labdát kevesebbet birtokló, de így is veszélyesebben futballozó vendégeké volt, akik kicsivel az első negyedóra letelte után az észak-macedón Dorian Babunski egyéni megmozdulása végén szerezték meg a vezetést. A felcsúti együttes a folytatásban nem igazán tudott mit kezdeni a Debrecennel, kapura lövéssel is csak egyszer próbálkozott 45 perc alatt.

Fordulás után nem változott jelentősen a játék képe, bár ahogy telt az idő, a hazaiak úgy igyekeztek egyre nagyobb nyomás alá helyezni a DVSC-t. A Puskás Akadémia ebben a játékrészben már eljutott a kapura lövésig, gólt azonban ismét a Debrecen szerzett, mégpedig a duplázó Babunski révén.

A hajrában a hajdúságiak eredményesen védekezve őrizték meg előnyüket, és összességében megérdemelten vitték el a három pontot Felcsútról. A hazaiak egymás után másodszor kaptak ki, így nem tudták visszaelőzni a listavezető Fradit.

NB I, 21. forduló

Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 0-2 (0-1)
Felcsút, Pancho Aréna, 1225 néző
v: Pintér
Puskás Akadémia: Markek – Szolnoki, Nunes, Stronati, Nagy Zs. – Favorov – Skribek, Corbu (Bakti, 79.), Urblík (Plsek, 63.), Gera D. (Komáromi, a szünetben) – Kozák
Debrecen: Gróf – Poór (Baranyai, 74.), Pávkovics, Deslandes, Ferenczi – Da. Babunski (Bényei, 61.), Baráth – Bódi, Dzsudzsák (Ugrai, 79.), Szécsi (Sós, 61.) – Do. Babunski (Tischler, 73.)
gól: Do. Babunski (17., 69.)
sárga lap: Poór (38.), Nunes (93.), illetve Ugrai (87.), Gróf (87.)

Olvasói sztorik