Magyar foci

Csercseszov: Sajnos két pontot elveszítettünk

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Gól nélküli döntetlent játszott a Ferencváros az MTK vendégeként az NB I 21. fordulójában, így nem véletlen, hogy Sztanyiszlav Csercseszov, a zöld-fehérek edzője nem volt elégedett a látottakkal.

Kapcsolódó
A Fradi tovább bukdácsol, ezúttal az MTK és a VAR tolt ki a zöldekkel
Erőlködik, erőlködik a Fradi, de csak nem akar beindulni a szekér.

Sajnos két pontot elveszítettünk. Megpróbáltunk mindent a győzelem érdekében, , de az ellenfél nagyon jól védekezett, illetve mi sem váltottuk gólra a helyzeteinket

– idézte a szakembert a Fradi.hu portál.

Ugyan Kristoffer Zachariassen révén egy gólt sikerült begyötörni a hajrában, de a középpályás gólját les miatt érvénytelenítették.

„Szerintem egy edzőnek ilyenkor hasonló érzések kavarognak a fejében, mint egy játékosnak. A gól után szerettünk volna cserélni, nem arra készültünk, hogy tovább kell küzdenünk azért, hogy három pontot szerezzünk. Az első félidőben úgy gondolom, hogy nem helyeztünk elég nyomást az ellenfélre, a másodikban ezt megtettük. Sikerült helyzeteket kialakítanunk, az első félidőben pont ez hiányzott a részünkről.”

Olvasói sztorik