whufc.com
Magyar foci sport

PL-edző dicsérte a magyar kapust: „Európa egyik legtehetségesebb fiatalja”

Hétfőn jelentette be a Premier League-ben szereplő West Ham United, hogy szerződést hosszabbított az U23-as csapatban védő magyar kapusával, Hegyi Krisztiánnal. A 19 éves játékos 2019-ben, a Haladástól érkezett a londoni klubhoz, amelyhez 2025-ig köti az új szerződése.

A bejelentésről szóló hírben idézik az első csapat kapusedzőjét, Xavi Valerót, aki elég jó véleménnyel van Hegyiről.

Amikor leigazoltuk, akkor Európa egyik legtehetségesebb fiatal kapusának tartottuk, és szerintem ő meg is felel ezeknek az elvárásoknak.

Többféle kapus van, vannak reaktívak, meg olyanok, akik fizikálisan nagyon erősek. Krisztián nagyon kiegyensúlyozott, a játék minden elemét tudja kontrollálni. Szerintem megvan benne a potenciál, hogy idővel az első csapat keretébe kerüljön” – mondta Valero, aki szerint Hegyi hamarosan az U21-es magyar válogatottból is kiszorítja a nála idősebbeket.

Az U23-as bajnokság első osztályában a West Ham a Manchester Cityvel csatázik az első helyért, jelenleg utóbbi vezeti a bajnokságot, de egy mérkőzéssel többet játszott riválisánál. Hegyi az eddigi 17 mérkőzésből 14-en védte a WHU kapuját, ötször nem vették be a kapuját. Csapata eddig a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.