Magyar foci

Csatár a Debrecen első téli igazolása

dvsc.hu
dvsc.hu

A Debrecen a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a 25 éves északmacedón, spanyol kettős állampolgárságú Dorian Babunskit, akinek a testvére, David már nyár óta a Loki játékosa. A két és fél éves szerződést aláíró Dorian a bolgár élvonalban szereplő Botev Vratsa csapatától érkezik, ahol az ősszel 18 mérkőzésen tíz gólja és három gólpassza volt.

Bár a közlemény nem említ összeget, egy bolgár lap, a dsport.bg szerint a magyar klub 200 ezer bolgár levát (36 millió forintot) fizet a többszörös északmacedón utánpótlás-válogatott Babunskiért.

Kapcsolódó

A Loki honlapja azt írja, hogy Dorian Babunski Spanyolországban, a Real Madridnál kezdett el futballozni, majd a Fuenlabrada együtteséhez került. A későbbiekben a szlovén NK Olimpija, majd az NK Radomlje játékosa volt, utóbbiból igazolt Japánba, ahol a Machida Zelvia és a Kagoshima Utd. gárdáját erősítette. Ha hinni lehet a transfermarkt.com-nak, akkor most fizettek érte először átigazolási díjat.

Nagy megtiszteltetés, hogy csatlakozhattam a DVSC-hez. Úgy érzem, készen állok, hogy segítsem a csapatot, bízom benne, szép sikereket érünk el közösen. Most először futballozom egy gárdában a testvéremmel, ez is különleges lesz a számomra

– nyilatkozta a játékos, aki már vasárnap elbúcsúzott a bolgár szurkolóktól az Instagramján.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dorian Babunski (@dorianbabunski) által megosztott bejegyzés

Olvasói sztorik