Magyar foci

Erősítést jelentett be a Vidi, válogatott játékos érkezett

molfehervarfc.hu
molfehervarfc.hu

Peter Zulj a MOL Fehérvár csapatában folytatja, miután az NB I-ben szereplő klub és a török élvonalbeli Basaksehir megegyezett egymással. A 28 éves osztrák válogatott középpályás kölcsönbe érkezik, de opciós joga lesz rá a Fehérvárnak.

Kapcsolódó
Növelné az MLSZ az NB I létszámát, de még nem tudja
Az infrastruktúra fejlődött, a pénzügyi háttér stabil, de többet vár a szövetség a kluboktól az utánpótlás fejlesztése terén.

A beilleszkedésben sokat segíthet az is, hogy az osztrák válogatottnál és a Sturm Graznál vezetőedzőnkkel, Szabics Imrével korábban már dolgozott együtt

mondta róla a sportigazgató, Sallói István.

Az 1,7 millió eurós értékkel bíró Zulj megfordult a Salzburg és a Rapid Wien akadémiáján, utóbbinál a második csapatig jutott, majd többször is kölcsönadták. 2014-ben a Wolfsbergerhez igazolt, Ausztriában pedig játszott még az Admira Wacker, a Ried és a Sturm Graz csapatában, majd 2019-ben légiósnak állt: leigazolta az Anderlecht. Tavaly kölcsönben a török Göztepénél futballozott, majd a nyáron leigazolta őt a Basaksehir, ahol hét meccse volt az ősszel. A csapataiban 256 mérkőzésen 40 gólja és 46 gólpassza volt.

„Boldog vagyok, hogy egy ilyen remek klubhoz igazolhatok, már elsőre is nagyon tetszik a stadion és látom, hogy a körülmények adottak a profi munkához.

Gyorsan bizonyítani szeretném, hogy a Vidi erőssége leszek, de mivel számomra mindig a csapat a legfontosabb, az elsődleges célom, hogy eredményesek legyünk tavasszal.

Szabics Imrét ismerem Ausztriából, de a csapattársak között is lesz ismerős arc, Makarenkóval az Anderlechtnél játszottunk együtt. A magyar bajnokság sem ismeretlen számomra, az erőviszonyokkal korábban is tisztában voltam és tudtam, hogy a Fehérvár nagy célokért küzdő klub” – nyilatkozta a Vidi új szerzeménye.

Peter Zulj 2018-ban debütált az osztrák válogatottban, 11 mérkőzése volt eddig, ezeken négy gólpasszt osztott ki.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik