Magyar foci

A Honvéd keretéből kitették, a Puskás Akadémia szerződtette

A Puskás Akadémia bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtette Mohamed Mezghranit.

Az algériai és belga útlevéllel rendelkező jobbhátvéd egyike azoknak a játékosoknak, akik kikerültek az elsőcsapat keretéből, miután a Debrecen elleni bajnokin összeomlott az együttes és 3-1-es vezetésről 5-3-ra kapott ki. A csapat történéseivel napi szinten foglalkozó szurkolói blogon azt lehetett olvasniEppel Márton, Balogh Norbert, Mohamed Mezghrani, Zinédine Machach, valamint Lukas Klemenz tartozik a száműzött játékosok közé.

Balogh és Klemenz ezután is szerepet kapott végül az őszi idényben, Mezghrani viszont nem, így aztán nem meglepő a távozása. A felcsúti klub közleménye szerint két és fél évre, vagyis 2024 nyaráig írt alá a 27 éves hátvéd. A Honvéd bejelentése szerint átigazolási díjat is fizetett a Puskás Akadémia, de az összeget nem hozták nyílvánosságra.

Olvasói sztorik