Magyar foci

„Ők zöld majmoknak neveznek minket mi meg lila majmoknak őket, ez tök rendben van”

Máthé Zoltán/MTI
Máthé Zoltán/MTI

Megtartotta ünnepélyes, újévi beszédét a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor. A szokásos évértékelésében több izgalmas témát is érintett, többek között elárulta, hogy

  • nem a Fradié a legnagyobb költségvetés az NB I-es klubok közül, bár konkrétumot nem említett, elmondása szerint talán a harmadik helyen állhatnak a bajnokságban,
  • szerinte rengeteget fejlődött a szurkolótábor, de még mindig kevesebb olyan trágár, obszcén beszólásra vágynak, ami hátráltatja a gyerekek meccsrejárását, de ahogy Kubatov mondta, az ellenfelek drukkereivel nem kell barátkozni, mert „ők zöld majmoknak neveznek minket mi meg lila majmoknak őket, ez tök rendben van“,
  • a komoly eredmények eléréséhez szükség volt egy olyan edzőre, mint Sztanyiszlav Csercseszov.

Az edzőváltásról egyébként megvan a saját véleménye, de magára vállalta az osztrák szakember kinevezését és kirúgását is.

Stöger az én hibám, én szerettem volna egy olyan szakembert, aki már irányított egy nyugat-európai vezető klubot. Leültem vele és egy fantasztikus intellektussal találkoztam. Mindent tud a labdarúgásról, nagy szaktudású, okos ember, de nem a keretünkhöz való. És én megint tanultam valamit, tíz év után is, hogy az edzők kiválasztásánál nemcsak azt kell nézned, hogy milyen szaktudással bír, hanem hogy neked milyen kereted van. A mi keretünk az ilyenfajta finom embereket nem respektálja. Nagy kár érte

– mondta Kubatov.

Az FTC elnökének 66 perces beszéde teljes egészében meghallgatható ebben a videóban:

Olvasói sztorik