Élő Magyar foci

A válogatottban először duplázó Szoboszlai vezérletével vertük San Marinót

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Idei utolsó hazai tétmeccsén, a San Marino elleni vb-selejtezőn a magyar válogatott 4-0-ra győzött. A szemtelen gólt szerző Szoboszlai révén már a 6. percben előnybe került a magyar csapat, a Leipzig középpályása, akit október legjobb újoncának választottak a Bundesligában, a Szalai Ádámtól visszakapott labda után kiosztott egy látványos kötényt, majd egy másik védő lába között pöckölte el a labdát.

Az első félidő közepén Nego passza után Gazdag volt eredményes, aki Andorra után egy másik miniállamnak is betalált a mostani selejtezősorozatban.

Aztán sokáig csak a helyzetek sorjáztak, és bár arra lehetett számítani, hogy a szinte csak a bekkeléssel foglalkozó vendégcsapat elfárad, és előbb-utóbb jönnek a hibák hátul, nem sikerült újabb gólt szerezni. Az utolsó perceket aztán megnyomta a magyar csapat, előbb Szoboszlai lőtt szép gólt a 16-oson kívülről (és ezzel először tudott duplázni a címeres mezben),

majd Vécsei szerezte meg első gólját a válogatottban, amivel beállította a végeredményt.

A magyar válogatott hétfőn Lengyelország ellen zárja a selejtezősorozatot. Az Andorrában 4-1-re nyerő lengyelek már biztosan a pótselejtezőt érő második helyen zárnak a csoportban, mi pedig valószínűleg negyedikek leszünk. A harmadik hely megszerzéséhez az kellene, hogy nyerjünk Varsóban, és Albánia ne verje meg Andorrát.

Kapcsolódó
Húsz másodperc után piros lapot kapott az andorrai focista, Kane fantasztikus góllal érte be Rooney-t
Az olaszok pedig bebiztosíthatták volna a csoportelsőséget, de Jorginho a 90. percben büntetőt rontott.

Világbajnoki selejtező, I csoport, 9. forduló:

Magyarország – San Marino 4-0 (2-0)
Puskás Aréna, 15 000 néző
v.: Glova (szlovák)
Magyarország: Dibusz – Botka (Balogh B., 85.), Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á. (Schäfer, 57.), Vécsei, Schön (Varga K., 57.) – Gazdag (Kiss T., 73.), Szoboszlai (Hahn, 85.) – Szalai Á.
San Marino: E. Benedettini – Ma. Battistini, Fabbri, Rossi (Zonzini, 71.), Grandoni (A. Golinucci, 61.) – F. Tomassini (D’Addario, 60.), Lunadei, Golinucci, Mularoni, D. Tomassini (Hirsch, 36.) – Nanni (Vitaioli, 60.).
gól: Szoboszlai (6., 83.), Gazdag (22.), Vécsei (88.)

 

A csoport másik két meccsén:
Andorra – Lengyelország 1-4 (1-3)
gól: Vales (45.), illetve Lewandowski (5., 73.), Józwiak (11.), Milik (45+2.)
kiállítva: R. Fernández (1., Andorra)

 

Anglia – Albánia 5-0 (5-0)
gól: Maguire (9.), Kane (18., 33., 45+2.), Henderson (28.)

 

Az állás: 1. Anglia 23 pont, 2. Lengyelország 20, 3. Albánia 15, 4. Magyarország 14, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0.

Szép gólokkal verte a válogatott a FIFA-ranglista utolsó helyezettjét

Idei utolsó hazai tétmeccsén, a San Marino elleni vb-selejtezőn a magyar válogatott 4-0-ra győzött. A szemtelen gólt szerző Szoboszlai révén már a 6. percben előnybe került a magyar csapat, majd Gazdag az első félidő közepén Nego passza után volt eredményes.

Aztán sokáig csak a helyzetek sorjáztak, majd az utolsó perceket megnyomta a magyar csapat, előbb Szoboszlai lőtt szép gólt a 16-oson kívülről, majd Vécsei is megszerezte első gólját a válogatottban. A magyar csapat hatodik meccsét is megnyerte San Marino ellen, amelytől továbbra sem kapott gólt.

Itt a vége

4-0-ra verte a magyar válogatott San Marinót.

4-0!

Vécsei negyedik próbálkozásából már gól lett, 14 méterről nagy erővel lőtt a kapuba.

Még egy újonc!

Botkát Balogh Botond váltja, aki először szerepel a válogatottban. Szoboszlai is befejezte a műszakot, Hahn folytatja a helyén.

Szoboszlai ballal is vert egyet

Itt a harmadik magyar gól: Szoboszlai 20 méterről, ballal lőtt a kapuba. Ezzel először tudott duplázni a 21 éves játékos a válogatottban.

Megpattant, de így is odaért a kapus

Varga Kevin próbálkozása Golinucci hátán változtatott irányt, de E. Benedettini még időben kapcsolt, és erre is odaért. A szögletünk veszélyesen csavarodott be, de gól nem lett belőle, viszont két San Marinó-i is ápolni kellett, mivel összefejeltek.

Beadás vagy lövés?

Kiss Tamás vette vissza a bal szélen a labdát, majd talán be akarta adni, de végül a kapus kezébe lőtte. Kár érte.

Újonc a magyar válogatottban!

A Puskás Akadémia által Hollandiába kölcsönadott Kiss Tamás kap bő 20 percet Rossitól. A második gólunkat szerző Gazdag sétált le.

Ez most ígéretes volt

Vécsei lőhetett a 16-oson belülről, ezt blokkolták, majd Nego bikázott a léc fölé.

Kicsit leült a meccs

Vécsei próbálkozott egy gyenge lövéssel, ami vagy tíz méterrel ment mellé. Amúgy mintha enyhült volna a nyomás, bár így is egykapuzunk.

Szalai megcsinálta magának

Két emberen is áthámozta magát, majd balos lövését a kapus tolta szögletre. A sarokrúgásból azonban nem tudtunk veszélyt okozni.

Elkezdtük a letámadást

Többször is zavarba hoztuk a vendégeket a 16-osuknál, ha ez így marad, gyorsan jöhet a harmadik gólunk.

1-1 az olasz-svájci rangadó

A csoportelsőség a tét a meccsen. És Svájc vezetett, majd Di Lorenzo révén egyenlített az Európa-bajnok.

Gólzápor a csoport másik két meccsen

Andorra tíz emberrel is betalált a lengyeleknek, de így is 3-1-es hátrányban van. Míg Anglia 5-0-ra vezet a Wembley-ben Albánia ellen, Harry Kane mesterhármast szerzett.

45+1 perc után vége

2-0-ra vezetünk San Marino ellen a szünetben Szoboszlai és Gazdag góljaival.

Ádámok, ha összejátszanak

Nagy Ádám passza után Szalai tolt egyet, majd egy védő szorításában már lőtt is, de húsz centivel eltévesztette a bal sarkot.

Szoboszlai nem érte el

Gazdag az alapvonalról ívelt középre, Szoboszlai emelkedett is, de nem tudta kapura fejelni a labdát. Pedig a kapus nem volt a helyén, úgyhogy kecsegtető lehetőség volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik