Czeglédi Zsolt/MTI
Magyar foci sport

Máris elhappolták az NB I meglepetéscsapatának edzőjét

Az OTP Bank Liga harmadik helyén álló Kisvárda edzője, Joao Janeiro csapatot váltott.

A portugál edzőről korábban is lehetett hallani, hogy elhagyja az NB I-es csapatot, azonban Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója kedden a klub honlapján foglalt állást az ügyben.

„A múlt héten megkeresett egy ügynökség bennünket, hogy vezetőedzőnk számára lenne ajánlata. Elmondtam az igényünket, hogy milyen áron válnánk meg most tőle, hiszen érvényes szerződéssel rendelkezik klubunkkal. Tárgyalásokig is eljutottunk, de mérlegelnünk kellett, hogy ilyenkor, szezon közben nagyon nehéz megfelelő edzőt találni, nehezebb, mint nyáron vagy télen. Ezért ezt a kockázatot nem szerettük volna bevállalni.

Eljöhet majd az az idő, amikor szó lehet az értékesítéséről, ám most fontosabb a hátralévő mérkőzések minél jobb eredménye, emiatt nem tudtunk megállapodni a kérővel”

 idézte kedden a kisvardafc.hu a sportigazgatót.

A jelek szerint ez az idő máris eljött, ugyanis a szlovák élvonalbeli bajnokság ötödik helyén álló DAC hivatalosan bejelentette, hogy Janeiro az új vezetőedzője.

A Kisvárda honlapjának beszámolója szerint a portugál szakember kérte, hogy engedjék el, mivel a gyermekei számára lenne lehetőség anyanyelvi környezetben tanulni. A Kisvárda megbízott vezetőedzője addig is Erős Gábor lesz.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.