Magyar foci sport

Megyei bajnokságban játszó csatár bőrözte be a Fradi védőjét

A Ferencváros 7-0-ra nyert a megye I-es VSK Tököl vendégeként a Magyar Kupa szerdai fordulójában.

Az nem is okozott meglepetést, hogy az NB I címvédője nyerni tudott, a találkozó inkább az olyan megmozdulások miatt maradt emlékezetes, mint amilyen Nagy-Jáger Dávid köténye. A hazai csapat tagjai ugyanis nem tojtak be az ellenféltől, Nagy-Jáger pedig bátran cselezgetett a Fradi-védelem előtt. Samy Mmaee becsapása után pedig Adnan Kovacevicet is bebőrözte. A becsúszva érkező Marko Marin már soknak bizonyult, de ettől még látványos megoldás volt.

Az FTC-ből Olekszandr Zubkov, Myrto Uzuni és Kristoffer Zachariassen is duplázni tudott, a végeredményt Róbert Mak állította be.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.