Magyar foci

Marco Rossi: Sosem adom fel, és nem most akarom elkezdeni

Attila KISBENEDEK / AFP
Attila KISBENEDEK / AFP
A szövetségi kapitány szerint két lehetőség van: lemondani vagy tovább küzdeni. Több fiatal is lehetőséget kap majd az angolok ellen.

Két Albánia elleni vereséggel gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe került a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezősorozatban, ráadásul kedden Angliában lép pályára. Ilyen előzmények után tartott sajtótájékoztatót Marco Rossi, akit arról is kérdeztek, hogy egy súlyos vereség esetén önként távozna-e posztjáról

Amikor nem jönnek az eredmények, akkor két eshetőség van, lemondani, vagy tovább küzdeni. Én sosem adom fel, és nem holnap akarom elkezdeni

– válaszolta londoni sajtótájékoztatóján az olasz edző.

„Remélem, tudunk egy jó mérkőzést játszani, és sikerül olyan eredményt elérnünk, amivel emelt fejjel jöhetünk le a pályáról” – idézi az MTI Rossit, aki szerint tökéletes játékra van szükség ahhoz, hogy megfékezzék a klasszisokkal felálló Eb-ezüstérmes angolokat.

Az olasz szakember megjegyezte, a selejtezősorozat végéhez közeledve – amikor csapata érdemben már nem tud beleszólni a továbbjutás kérdésébe – természetesen el kell gondolkodni a jövőn, így a keddi összecsapáson több fiatal futballistát is pályára küld, ráadásul éppen a Wembleyben, ahol ennek hagyománya is van.

Rossinak biztosan több helyen kell majd változtatnia a szombati összecsapáshoz képest. Willi Orbán az RB Leipziggel kötött megállapodás szerint visszatért klubjához, míg Kleinheisler László sérülés, Botka Endre pedig sárga lapok miatt nem léphet pályára.

Kapcsolódó
Southgate a magyarok elleni meccs előtt: Bűntényt követek el mindig, amikor kijelölöm a csapatom
A bőség zavarával küzd az angol válogatott szövetségi kapitánya, annyi jó játékosa van. Ezzel szemben Marco Rossi kerete egyre csak fogy.

A játékosok közül a korábban Angliában légióskodó Bogdán Ádám vett részt a sajtótájékoztatón, de Marco Rossi az MTI kérdésére elmondta, hogy a Ferencváros kapusa csak a kispadon kap majd helyet, ugyanakkor egy kiváló hálóőr és remek ember, akire a jövőben is számít majd a keretben. A 34 éves Bogdán szerint a keddinél nincs jobb lehetőség arra, hogy feledtessék az elmúlt mérkőzések okozta rossz érzéseket:

„Nagyon örülök, hogy itt vagyunk a Wembleyben, egy fantasztikus helyen. Két rossz eredmény az albánok ellen, és máris rossz a szánk íze, de annál jobbat nem lehet kapni, vagy kérni, hogy ezekre az eredményekre egy szentélyben, a világ egyik legjobb csapata ellen válaszoljunk. Remélem, egy jó meccset fogunk játszani, hasonló tűzzel, mint az Európa-bajnokságon”.

Egy angol újságíró arra reagáltatta Marco Rossit, hogy a két csapat budapesti összecsapását követően a brit lapok sokkal inkább az általuk ellenségesnek, rasszistának leírt hangulatról írtak, mintsem a futballról. Ezzel kapcsolatban a magyar válogatott szövetségi kapitánya leszögezte,

a végül zárt kapus büntetést hozó incidens mindössze néhány emberhez köthető. Szerinte Magyarország, akárcsak Anglia vagy bármelyik európai ország, nyitott, toleráns és demokratikus.

A keddi világbajnoki selejtező 20.45 órakor kezdődik a Wembley Stadionban.

Olvasói sztorik