Magyar foci

Hatgólos meccset húzott be a Honvéd, Pintérék bűnhődtek a kihagyott 11-es miatt

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Honvéd 4-2-re győzött Gyirmóton, az MTK pedig egy érdekes góllal verte a Mezőkövesdet az NB I 7. fordulójában.

A Honvéd egy szöglet után szerzett vezetést, Tamás Krisztián kotorta be a Lovric által lefejelt labdát, majd a Gyirmót szintén egy szöglet után egyenlített, Simon András szépen csúsztatott a bal felsőbe.

A félidő közepén a kispestiek két gyors góllal elhúztak, előbb Nagy Dominik lövése akadt be, majd Lukic fejelte be Tamás beadását. Lukic, a korábbi szerb gólkirály a második félidőre is tartogatott egy gólt, lepattintotta magáról a védőt, majd a bal sarkot választotta. Simon fejesével a Gyirmót kicsit közelebb jött, de a pontszerzésre nem volt esélye.

A Mezőkövesd úgy kapott ki az MTK-tól, hogy a 61. percben Pintér Attila csapata büntetőt rúghatott, de Jurina hibázott.

Az igazi büntetés a 89. percben jött, amikor a menteni akaró Baki Miovski lábára rúgta a labdát, onnan pedig a kapuba pattant.

Az MTK győztes gólja itt nézhető meg.

Hét forduló után az MTK-nak és a Honvédnak 10-10, a Mezőkövesdnek 8, a Gyirmótnak 3 pontja van.

Kapcsolódó
Szabics a Puskás Akadémia elleni meccs után: Az első félidő miatt szégyellhetjük magunkat
A második félidő második felében emberelőnyben játszott a Fehérvár, de nem tudta legyűrni a Puskás Akadémiát.

NB I, 7. forduló:

MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 1-0 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1537 néző
v.: Farkas Á.
MTK: Mijatovic – Balázs B. (Varju, 62.), Perkovic, Nagy Zs. (Ferreira, 11.), Nagy B. – Weir, Ramadani (Dimitrov, 62.), Kosznovszky (Mezei, 76.) – Kovácsréti (Vancsa, 76.), Miovski, Grozav.
Mezőkövesd: Piscitelli – Farkas D. (Madarász, 46.), Baki, Katanec (Calcan, 92.), Derekas – Cseri (Cseke, 46.), Kocsis G., Besirovic, Nagy D. – Vutov (Drazic, 46.), Jurina (Vojtus, 82.).
gól: Miovski (89.)
sárga lap: Balázs B. (60.), Kovácsréti (75.), Varju (80.), Vancsa (89.), illetve Farkas D. (37.), Cseri (40.), Katanec (59.), Besirovic (70.)

 

Gyirmót FC Győr – Budapest Honvéd 2-4 (1-3)
Gyirmót, Alcufer Stadion, 2381 néző
v.: Erdős
Gyirmót: Rusák – Ikic, Széles, Zeke, Szegi – Vass Á. (Hasani, 68.), Nagy P., Medgyes (Hajdú, 72.), Radics – Simon A. (Lencse, 72.), Herjeczki (Varga B., 57.)
Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. – Nono (Machach, 84.), Pantelic, Zsótér (Hidi, 61.) – Nagy D. (Májer, 85.), Lukic (Eppel, 71.), Balogh N. (Bőle, 61.)
gól: Simon A. (15., 52.), illetve Tamás K. (12.), Nagy D. (21.), Lukic (24., 48.)

 

vasárnap játsszák:
Kisvárda Master Good – Debreceni VSC 14.15
Ferencvárosi TC – Újpest FC 17.00

 

A tabella:
1. Kisvárda Master Good 6 5 – 1 10-5 15 pont
2. Paksi FC 7 4 1 2 22-15 13
3. Ferencváros 5 4 – 1 11-5 12
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12-11 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9-9 10
6. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 7-9 10
7. MOL Fehérvár FC 7 2 4 1 8-7 10
8. Debreceni VSC 6 2 2 2 17-12 8
9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 2 3 9-13 8
10. ZTE FC 7 1 2 4 11-18 5
11. Újpest FC 6 – 3 3 8-11 3
12. Gyirmót FC Győr 7 – 3 4 5-14 3

A kiemelt képen Nenad Lukic (jobbra) látható az FTC elleni mérkőzésen.

Olvasói sztorik