Magyar foci

Szabics a Puskás Akadémia elleni meccs után: Az első félidő miatt szégyellhetjük magunkat

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A MOL Fehérvár FC házigazdaként gól nélküli döntetlent játszott a mérkőzést tíz emberrel befejező Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján.

Corbu két nagy helyzetével indult a meccs, és a folytatásban is a Puskás Akadémia játszott jobban, veszélyesebben. A Fehérvár birtokolta többet a labdát, de a játékába sok hiba csúszott, így komoly gólszerzési lehetősége nem akadt. A szünetig hátralévő időben még Kozák fejelt a kapufára, gól azonban ebből sem született.

A fordulást követően összeszedettebb lett a házigazda, és egy VAR-döntést követően emberelőnybe került: Van Nieff taposta meg piros lapot érően Nikolicsot.

A Puskás Akadémia innentől kezdve jobbára a védekezésre koncentrált, bár amikor lehetősége adódott, bátran lendült támadásba. A Fehérvár időnként beszorította a vendégcsapatot a tizenhatosára, ám elképzelés nélkül járatta a labdát, de a végén még akadt egy nagy lehetősége, Funsho azonban passz helyett lőtt 16 méterről, Tóth pedig nagyot védett.

A meccs után a vendégek edzője, Hornyák Zsolt azt mondta, úgy érezte, az első félidő alapján több volt a meccsben. Szabics Imre, a Fehérvár mestere is felemlegette az első felvonást, kritikusan azt nyilatkozta, a szünetben azt mondta a játékosainak, hogy szégyellhetik magukat az első félidőben látottak után. Annak viszont örült, hogy a második félidőben más arcát mutatta a csapat.

NB I, 7. forduló:

MOL Fehérvár FC – Puskás Akadémia FC 0-0
Székesfehérvár, 2014 néző
v.: Solymosi
Fehérvár: Kovács D. – Fiola, Rus, Stopira, Heister – Nego, Szendrei, Makarenko, Dárdai (Petrjak, 83.) – Nikolics, Jallow (Funsho, 46.).
Puskás Akadémia: Tóth B. – Csirmaz, Stronati, Spandler, Nagy Zs. – Van Nieff, Favorov – Slagveer (Joao Nunes, 85.), Corbu (Plsek, 69.), Gera D. (Komáromi, 78.) – Kozák (Weslen Junior, 78.).
sárga lap: Fiola (74.), illetve Nagy Zs. (58.), Tóth B. (86.)
piros lap: Van Nieff (68.)

 

További eredmények:
MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry FC 1-0
Gyirmót FC Győr – Budapest Honvéd 2-4

 

vasárnap játsszák:
Kisvárda Master Good – Debreceni VSC 14.15
Ferencvárosi TC – Újpest FC 17.00

 

A tabella:
1. Kisvárda Master Good 6 5 – 1 10-5 15 pont
2. Paksi FC 7 4 1 2 22-15 13
3. Ferencváros 5 4 – 1 11-5 12
4. Budapest Honvéd 7 3 1 3 12-11 10
5. MTK Budapest 7 3 1 3 9-9 10
6. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 7-9 10
7. MOL Fehérvár FC 7 2 4 1 8-7 10
8. Debreceni VSC 6 2 2 2 17-12 8
9. Mezőkövesd Zsóry FC 7 2 2 3 9-13 8
10. ZTE FC 7 1 2 4 11-18 5
11. Újpest FC 6 – 3 3 8-11 3
12. Gyirmót FC Győr 7 – 3 4 5-14 3

Olvasói sztorik