Magyar foci

Veretlen csapatot hagyott ott, most nyeretlenként kaphatja vissza

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A gyenge szereplés miatt kedden a Békéscsaba NB II-es labdarúgócsapata menesztette Preisinger Sándor vezetőedzőt, illetve Tököli Attilával és Szekeres Adriánnal együtt a teljes stábot. A hírek szerint az elődje érkezik vissza a kispadra.

Kapcsolódó
Kalmár Zsolt: Nagy baj lenne, ha októberben is így játszanánk
A sérülésből lábadozó középpályást mentálisan viselte meg, hogy felfogja, mi történt vele.

„Csapatunk a 2021/2022-es bajnoki idényben eddig jóval az elvárások alatt teljesített, így a vezetőség indokoltnak látta a változtatást. A döntést a felek közösen hozták meg, hiszen érezték, hogy a csapatot a jelenlegi hullámvölgyből csak egy ilyen jellegű változtatással lehet kimozdítani. Preisinger Sándor 2020. szeptember 16. óta töltötte be a vezetőedzői pozíciót, és az eltelt idő alatt 35 mérkőzésen irányította csapatunkat. Az új vezetőedző személyét a napokban megnevezzük. Az eseményekkel kapcsolatban a felek további információt nem kívánnak közzétenni” – írta három napja a Békéscsaba hivatalos honlapja.

A csapat az előző szezonban a 15. helyen végzett, de idén sem megy neki a játék, hiszen hat forduló után még nyeretlen, három döntetlennel és három vereséggel a kiesést jelentő 18. helyen áll.

A Keleten.hu információja szerint az utód pont az elődje lehet, azaz a korábbi sikeredző Schindler Szabolcs térhet vissza a Kórház utcába.

Schindler tavaly hét forduló után egy veretlen Békéscsabát hagyott ott a Vasas kedvéért, azonban nem sikerült kiharcolnia a feljutást új csapatával, így szezon végén távozott Angyalföldről.

Olvasói sztorik