Élő Magyar foci

Vereséggel jutott tovább a Ferencváros a BL-ben

MTI/EPA/Martin Divisek
MTI/EPA/Martin Divisek

A Ferencváros 1-0-ra kikapott a Slavia Praha ellen kedden, a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. Az eredmény dacára 2-1-es összesítéssel továbbjutott a magyar bajnok.

Nem rontott rá ellenfelére a cseh csapat, de az első félidőben szépen lassan növelte a nyomást, végül a 36. percben Lukas Masopust góljával előnybe került. A Fradi védelme ettől függetlenül stabilan állt a lábán, a gól utáni perceket leszámítva kiegyenlített játék folyt a pályán.

Térfélcsere után nagyobb fokozatra kapcsolt a Slavia Praha, több helyzetet is kidolgozott, de nem tudta megtörni a Ferencváros védelmét. Ugyanakkor ebben a félidőben már nagyon érezhető volt, hogy folyamatosan mennek előre a hazaiak és végig óriási koncentrációra, küzdőszellemre volt szüksége a Fradi védőinek.

A 85. percben így is nehezebb helyzetbe került a magyar bajnok, mert Eldar Civic egy kemény belépő miatt sárga lapot kapott és mivel neki volt már egy időhúzásért, a játékvezető kiállította. A hajrára így aztán emberhátrányba került az FTC, a háló törte a játékosainak hátát a hosszabbításban,

de az eredmény nem változott, ezért aztán a Fradi 2-1-es összesítéssel továbbjutott.

Jól mutatja, mekkora volt a fölénye a hazai csapatnak, hogy a hajrában 70 százalékban a Slavia Praha birtokolta a mérkőzésen a labdát, ráadásul 21-szer próbált gólt lőni, míg az FTC kétszer lőtt kapura 90 perc alatt. A cseh bajnok nagyon rutinosnak számít a nemzetközi mezőnyben, az elmúlt években rendre nemzetközi meccseket vívott tavasszal is, a legutóbbi szezonban az Európa Liga negyeddöntőjében is szerepelt. Ennek köszönhető ez a különbség és ez is mutatja, mennyire nagy bravúr a Ferencváros továbbjutása.

A Fradi a CFR Cluj-Young Boys párharc győztese ellen harcol majd a főtáblára kerülésért.

BL-selejtező, 3. forduló, visszavágó

Slavia Praha–Ferencváros 1-0 (1-0)
Prága, Sinobo Stadion
v.: Tobias Stieler (német)
Slavia: Kolár – Bah, Holes, Kacharaba, Dorley – Hromada (Traoré – 65.), Stanciu – Masopust (Musa – 75.), Schranz (Plavsics – 65.), Olayinka (Sima – 16.) – Tecl (Kuchta – 65.)
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, Botka (Zubkov – 78.), S. Mmaee (Kovacevic – 45.), Civic –Laidouni, Haratin – Tokmac (R. Mmae – 67.), Zachariassen (Somalia – 71.), Uzuni
gól: Masopust (36.)

Máris cserére kényszerült a Slavia Praha

Olayinka és Laidouni nem kímélték egymást, a bíró salamoni döntést hozott és mindkét esetnél továbbot intett. Kicsit felpörgött a meccs, több bátor belépő is volt a két csapatnál. Olayinka viszont egy lábon ugrált le a pályáról, Abdallah Sima állt be a helyére.

Egyelőre stabil a Fradi

A Ferencváros futballistái nagyon rutinos húzzák az időt, minden támadás, kirúgás, pontrúgás a lehető legtöbb időt veszi igénybe. Ez persze nem ízlik a házigazdának, de senki sem hibáztathatja a magyar csapat játékosait. Kevés az esemény, de ez a Fradinak jó.

Azt kaptuk, amit vártunk

Ugyan a Fradi kezdte a mérkőzést, a Slavia Praha magához ragadta a kezdeményezést és próbál nyomást gyakorolni. Ez azonban veszélyes helyzetekkel nem párosult, így aztán nyugodtan kijelenthetjük, nem érte meglepetés a Ferencvárost Prágában.

„Teljesen más meccs lesz"

Ez egy teljesen más mérkőzés lesz. El kell felejtenünk minden rosszat, ami velünk történt, míg a jókat folytatnunk kell

– mondta Jindrich Trpisovsky, a Slavia Praha vezetőedzője.

A Fradié viszont már egyszer meglepte a cseheket és ismét hasonlót tervez.

Kapcsolódó
Stöger: Egyszer már sikerült meglepnünk a Slaviát
Kétgólos előnyről várja a prágai visszavágót a magyar bajnok.

Csak a meccs után derül ki, melyik csapat vár a mai győztesre

A Dinamo Zagreb és a Legia Warszawa egymással küzd a továbbjutásért, az első meccs 1-1-re végződött. A párharc győztesét kapja a Fradi, ha továbbjut. Kiesés esetén a zöld-fehéreknek a CFR vagy a Young Boys lesz a következő ellenfele, ez az Európa Liga-párharc szintén 1-1-re áll egy meccs után.

Sok változás a cseheknél

Jindrich Trpisovsky vezetőedző alaposan belenyúlt a kezdőbe, kikerült Zima, Sevcik, Plavsic és Kuchta is kimaradt a csapatból. Az UEFA honlapja szerint 4-2-3-1-es taktikával játszanak majd a prágaiak.

Stöger változtatott

Ryan Mmaee helyett Botka Endre került a csapatba, így valamivel védekezőbb felfogásban lép majd pályára a Fradi. Persze ez az eredmény tartásának érdekében nem meglepő.

Olvasói sztorik