Élő Magyar foci

Vereséggel jutott tovább a Ferencváros a BL-ben

MTI/EPA/Martin Divisek
MTI/EPA/Martin Divisek

A Ferencváros 1-0-ra kikapott a Slavia Praha ellen kedden, a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában. Az eredmény dacára 2-1-es összesítéssel továbbjutott a magyar bajnok.

Nem rontott rá ellenfelére a cseh csapat, de az első félidőben szépen lassan növelte a nyomást, végül a 36. percben Lukas Masopust góljával előnybe került. A Fradi védelme ettől függetlenül stabilan állt a lábán, a gól utáni perceket leszámítva kiegyenlített játék folyt a pályán.

Térfélcsere után nagyobb fokozatra kapcsolt a Slavia Praha, több helyzetet is kidolgozott, de nem tudta megtörni a Ferencváros védelmét. Ugyanakkor ebben a félidőben már nagyon érezhető volt, hogy folyamatosan mennek előre a hazaiak és végig óriási koncentrációra, küzdőszellemre volt szüksége a Fradi védőinek.

A 85. percben így is nehezebb helyzetbe került a magyar bajnok, mert Eldar Civic egy kemény belépő miatt sárga lapot kapott és mivel neki volt már egy időhúzásért, a játékvezető kiállította. A hajrára így aztán emberhátrányba került az FTC, a háló törte a játékosainak hátát a hosszabbításban,

de az eredmény nem változott, ezért aztán a Fradi 2-1-es összesítéssel továbbjutott.

Jól mutatja, mekkora volt a fölénye a hazai csapatnak, hogy a hajrában 70 százalékban a Slavia Praha birtokolta a mérkőzésen a labdát, ráadásul 21-szer próbált gólt lőni, míg az FTC kétszer lőtt kapura 90 perc alatt. A cseh bajnok nagyon rutinosnak számít a nemzetközi mezőnyben, az elmúlt években rendre nemzetközi meccseket vívott tavasszal is, a legutóbbi szezonban az Európa Liga negyeddöntőjében is szerepelt. Ennek köszönhető ez a különbség és ez is mutatja, mennyire nagy bravúr a Ferencváros továbbjutása.

A Fradi a CFR Cluj-Young Boys párharc győztese ellen harcol majd a főtáblára kerülésért.

BL-selejtező, 3. forduló, visszavágó

Slavia Praha–Ferencváros 1-0 (1-0)
Prága, Sinobo Stadion
v.: Tobias Stieler (német)
Slavia: Kolár – Bah, Holes, Kacharaba, Dorley – Hromada (Traoré – 65.), Stanciu – Masopust (Musa – 75.), Schranz (Plavsics – 65.), Olayinka (Sima – 16.) – Tecl (Kuchta – 65.)
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic, Botka (Zubkov – 78.), S. Mmaee (Kovacevic – 45.), Civic –Laidouni, Haratin – Tokmac (R. Mmae – 67.), Zachariassen (Somalia – 71.), Uzuni
gól: Masopust (36.)

A Ferencváros kiejtette a Slavia Prahát

Nem rontott rá ellenfelére a cseh csapat, de az első félidőben szépen lassan növelte a nyomást, végül a 36. percben Masopust góljával előnybe került. Térfélcsere után nagyobb fokozatra kapcsolt a Slavia Praha, több helyzetet is kidolgozott, de nem tudta megtörni a Ferencváros védelmét. A 85. percben így is mélyült a vendégcsapat problémája, mert Eldar Civicet két sárga lappal kiállította a játékvezető. A háló törte ugyan az FTC játékosainak hátát, az eredmény azonban nem változott, ezért aztán a Fradi 2-1-es összesítéssel továbbjutott.

Most Bah durrantott fölé

Nagyon nehezen jutottak el kapura lövésig a csehek, de végül a kapuval szemben álló Bah lőhetett. Jócskán fölé ment.

Őrült izgalmas percek voltak

Előbb Holes lőtt tizenhat méterről, de Kovacevic belevetődött, majd Kuchta lövése pattant meg egy védőn. Plavsics is kapura lőtt egy szöglet után kipattanó labdát, de ez sem volt pontos.

Eldar Civicet kiállította a játékvezető!

A Ferencváros hátvédje korábban szövegelésért és időhúzásért kapott egy sárga lapot, majd egy kőkemény becsúszásnál alaposan megrúgta Plavsicsot. Ezért kapott még egy lapot, ezért kénytelen kiállni. Emberhátrányban fejezi be a meccset a Fradi. Ha eddig nem lett volna elég nagy a csehek nyomása…

Stöger merészet húz

Lejött a lábát többször is fájlaló Botka Endre, a helyére viszont nem védő állt be, hanem Olekszandr Zubkov, vagyis egy támadó. A megoldás adja magát, Haratin lépett vissza középhátvédnek a hajrára.

Kacharaba nagyon nagy helyzetet hagyott ki

Egy szöglet után került hozzá a labda viszonlag tisztán, nagyjából 8-10 méterre a kaputól próbálkozhatott, de kilőtte a labdát a lelátóra. Utána rögtön lejött Masopust és Musa állt be a helyére.

Stanciu-Dibusz 0-2

Az elmúlt percekben mindenképp. Egy ügyesen kijátszott akció végén a tizenhatos bal sarkából lőtt a Slavia játékosa, majd fél perccel később Laidounit kicselezve, szinte ugyanonnan próbálkozott, de mindkétszer védett a magyar kapus. Maradt az 1-0.

Sima fejelt kapu fölé

Végig komoly nyomás alatt játszott a Ferencváros a második félidő első negyedórájában, a 60. percben Sima fejére varázsolták rá a labdát a tizenhatoson belül. A csereként beállt támadó jól emelkedett, de kapu fölé bólintott. Intő jel volt.

A kezdeti nehézségeken túl van a Fradi

Nagyon nyom a Slavia Praha, szögletek, beadások eddig a hazai csapat statisztikáiban elsősorban. A Ferencváros viszont nem roppant össze, sőt időnként magasan letámad. Nincs még lefutva semmi ezen a meccsen.

Most tolják neki a csehek rendesen

Az első félidőben furcsa volt, hogy nem támadott le a Slavia Praha nagyon erősen, a második félidőben viszont rákapcsolt a hazai együttes. Rögtön nyomás alá helyezték a Fradit a csehek, két veszélyes pillanat is volt, főleg a másodiknál volt közel a gólhoz a Slavia, Sima beadása után Hromada próbálkozása akadt el Blazicban.

Cserékt Stöger

A gyengébb napot kifogó Samy Mmae helyett Kovacevic folytatja a Fradiban. Folytatódott is a mérkőzés.

Számokban az első 48 perc

52 százalékban birtokolta a labdát a hazai csapat, ami meglepően kevés a meccs összképét tekintve, de a hét kapura lövésével szemben a Fradi csak kétszer próbálkozott, ez is beszédes adat.

Még három perc

Merthogy a sok időhúzás és ápolás miatt ennyit hosszabbított a játékvezető. Különlegesen nem pörgött a meccs az utóbbi percekben, jót fog tenni a meccsnek egy kis pihenés.

Nagyon beszorult a Ferencváros, folyamatos a nyomás

Rendíthetetlenül támadott a cseh csapat, amelynek látványosan jót tett az első gól megszerzése. Némi rémület és bizonytalankodás után aztán rendezte sorait a Fradi, de jól jönne már nagyon a vendégeknek a szünet, ez világos.

Vezet a Slabia Praha

Sima bal oldalon egy az egyben verte Botkét, majd egészen az alapvonalról lőtte középre a labdát, amire Masopust érkezett üresen és könnyedén a bal alsóba gurított.

Botka blokkolt nagyot

Simára jött egy nagy indítás, amit két védő között is le tudott készíteni mellel az érkező Teclnek. Lövését viszont szép mozdulattal blokkolta Botka Endre.

Ez most húzós pillanat volt

Tecl hátulról meglökte Botkát, aki hasra esett, de a német bíró továbbot intett. Hromadához került a labda, aki egy csel után telibe lőtte Samy Mmae-t. Elfordult a Fradi védője kifordult, de leszorította a karját, innen pattant szögletre a labda. A hazaiak reklamáltak, hátha kibuliznak egy büntetőt, de nincs olyan játékvezető a világon, aki egy ilyenre tizenegyest fúj.

Kezd igen feszült lenni a helyzet

Sorra maradnak földön a focisták és miután Sima felborította Botkát, némi szóváltás is kialakult. A csehek egyértelműen idegesek, hogy menni kéne a győzelemért, de helyzetük is alig volt hozzá.

Haratiné a meccs első sárgája

Elkésett egy becsúszásnál, amiből ígéretes helyről jött egy szabadrúgás is. Stanciu lövése elkerülte viszont a kaput, így maradt a 0-0. Egyelőre nagyon fegyelmezett a Ferencváros védelme, nincsenek apró hibák sem, a Slavia Praha meglepően passzív a budapesti letámadáshoz képest.

Kolár hatalmasat védett

Labdaszerzés után Nguen Tokmac kapott nagy indítást, amivel benyargalt a tizenhatoson belülsre és balról a hosszú alsóba próbálta gurítani a labdát. Kolár résen volt, kispárgázta a labdát, maradt a 0-0.

Olvasói sztorik