Magyar foci

A Debrecen házi gólkirályának az a célja, hogy ne essenek ki az NB I-ből

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

A 20 éves Bárány Donát az NB I-ben is szeretné erősíteni a Debreceni VSC-t, derül ki egy interjúból.

Az utánpótlássport.hu annak apropóján beszélt a futballistával, hogy fiatal kora ellenére 15 gólig jutott az NB II-ben, amellyel házi gólkirály is lett egyben. Ennek megfelelően szeretne az élvonalban is lehetőséghez jutni.

Debrecenben szeretnék maradni az NB I-ben is. Ezt a menedzseremmel is megbeszéltem, így nem nagyon tudok érdeklődőkről beszélni, hiszen nem koncentrálunk erre a témára. Persze minden játékos életében jöhetnek fordulópontok, azonban a Loki áll a legközelebb a szívemhez. Itt szeretnék bizonyítani és minél sikeresebb lenni

– mondta Bárány.

A DVSC egyetlen év után azonnal visszajutott az élvonalba a 2020-as kiesést követően, a fiatal támadó pedig nem is fogalmazott meg hatalmas célokat a visszajutás kapcsán.

„Mint minden feljutó csapat esetében, nálunk is a biztos bennmaradás lesz az elsődleges cél, utána tekinthetünk messzebbre, persze csak ha úgy alakul a helyzet.

Ugyanúgy megyek neki a következő évadnak is, mint legutóbb: minél többet szeretnék pályán lenni. A megfelelő játékidő a foci élvezetét is magával hozza, ami minden esetben a legfontosabb.”

Olvasói sztorik