Magyar foci

Bognár György: Kilenc napig kaptam az oxigént, közben teljesen leépültem

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A negyedik helyen végzett az NB I-ben a csupa magyar játékossal felálló Paks, amely 76 gólt szerzett, a 2000-es éveket tekintve ez majdnem rekord, ennél csak egy csapat, a ZTE volt eredményesebb, még 2002-ben – de akkor nem 33, hanem 38 fordulót rendeztek.

Kapcsolódó
Bognár György: Nem érdekel, hány gólt kapunk, csak mi lőjük a legtöbbet
A 2000-es években csak egy csapat lőtt több gólt egy NB I-es idényen belül, mint a Paks.

A csapat edzője, Bognár György az Origónak adott interjúban azt mondta, sajnálja, hogy nem sikerült kijutniuk a nemzetközi porondra, és egy kazah vagy albán csapatnak ugyanúgy nekiment volna, mint ahogy itthon nekimegy a Fehérvárnak vagy a Puskás Akadémiának.

Bognár két korábbi edzőjének a tanítását próbálja a saját csapatánál is alkalmazni, Mezey Györgyét és Verebes Józsefet. Mindkét edzőnél játszott a válogatottban, és Bognár butaságnak tartja, hogy anno arról ment a vita, hogy elférnek-e egymás mellett Détári Lajossal, hiszen Xavi, Andrés Iniesta és Lionel Messi is hatékonyan játszott együtt a Barcelonában.

Bognár elmagyarázta,

  • hogy Böde Dánielt azért rakta hátra, mert a játékosnak már nincs meg az a sebessége, hogy centert játsszon;
  • hogy nem tudja, mi az xG-mutató, és a statisztikára csak annak van szüksége, aki nem érti a futballt;
  • hogy a Paks azért tud 90 percen át hajtani, mert jól vannak edzve a játékosok, de a bajnoki címhez ez kevés, mert képességbeli hiányosságok vannak, és mert a klub nem engedheti meg magának, hogy minőségibb futballistákra költsön.

Bognár átesett a koronavírus-fertőzésen, és kórházba is került kétoldali tüdőgyulladással, bár saját bevallása szerint ekkor sem ijedt meg.

Kilenc napig kaptam az oxigént, közben teljesen leépültem. A WC-re még kibotorkáltam, de vissza már nem tudtam menni, a falba kapaszkodva másztam vissza az ágyig, hogy a számra tudjam illeszteni az oxigént. Nem gondolkodtam én semmin, nem filozofáltam, örültem, hogy kapok levegőt

– mesélte. A szíve már rendben van, de a tüdején foltok láthatóak, a hegesedés nyomai. Néhány hete 53 százalékos volt a tüdőkapacitása, ennél most jobb a helyzet.

Szóba került az edző szerencsejáték-függősége is, amiről azt mondta, tíz éve egyáltalán nem járt kaszinóban, és egyáltalán nem volt nehéz leszoknia.

Olvasói sztorik