Meglehetősen látványosra sikerült a visszatérése. Mi Bognár György elképzelése a futballról?
A direktebb, élvezhetőbb futballt szeretem, azt, amikor már az ellenfél térfelén labdát szerez a csapatom és első szándékkal kezdeményez mindaddig, amíg nincs felállt védelem. Történjen valami a mérkőzésen, legyenek helyzetek, még ha nem is végződik mindegyik góllal. Ha nem kezdeményezel, nem futballozol. Az alibi futballt nézni sem szeretem. A játékosaimtól ezért mindig azt kérem, vállalkozzanak és hibázzanak bátran. Aki nem vállalkozik, az nem pályára való. A hibázás lehetőségét fel kell vállalni. Ha háromszor nem sikerül az egy-egy elleni szituációd, próbáld meg negyedszer is. Na, ezért kell a lehető legtöbbször és minél gyorsabban átvinni a játékot az ellenfél térfelére, hogy ott hibázzál, mert ha a saját térfeleden teszed, abból lehet baj.
A magyar futball sírásói
Ezzel szemben az elmúlt évtizedekben a Magyarországon dolgozó edzők többsége épphogy a kivárásra játszó, második szándékú, az ellenfél hibáira építő stílust alkalmazta, ergo a csapatok zöme nem játszott őszintén, kezdeményezően. Mi ennek az oka?
Évtizedek óta így vagyunk beágyazódva. Ezért lehettek az olyan gondolkodású edzők az elmúlt három évtized magyar futballjának meghatározói, akik, ha a csapatuk 1-0-s hátrányba került, még 20 perccel a vége előtt is inkább védték a vereséget. Úgy gondolkodtak, ha kitámadsz, mint például a Fradi a Barca ellen, meglehet, megszórnak kontrákból és akkor csúnyább zakó lesz a vége. Azt meg nehezebb megmagyarázni. Ezért inkább úgy okoskodtak, ha belehibázik az ellenfél, akkor esetleg egy kontrából a végén kiegyenlítünk. Egyszer előfordult, hogy az egyik edző csapata 3-0-ra vezetett. Meccs után együtt ebédeltünk, mondom neki: „Az utolsó húsz percre miért nem cseréltél rá két fiatal, friss támadót? 6-0 lehetett volna a vége!” Két kanálnyi hatásszünet után így felelt: „Gyurikám, jó az a három is.” Na, ők a magyar futball sírásói.
Név szerint kikre gondol?
Nem szeretnék senkit sem megbántani, mert sokukat emberileg szeretem, tisztelem, tudom, kiváló szemük van a játékhoz, csak egyszerűen merőben másképp gondolkodom a futballról, mint ők. Állítom, a magyar futballt pont ez a kudarckerülő, másodikszándékú filozófiájuk hátráltatta abban, hogy a ma már az európai topfutballtól jóval lejjebb lévő szinten is tetten érhető irányba fejlődjön.
Miért ennyire biztos az igazában?
Verebes József azon kevés magyar edző egyike, aki velük merőben ellentétesen gondolkodott. Volt szerencsém nála futballozni és óriási hatást gyakorolt rám az a nyitottság, felszabadultság, ahogy a játékhoz, játékosokhoz nyúlt. Úgy gondolta, a pálya színpad, ahol valamit mutatni kell. Hogy az a pár ezer ember, aki kíváncsi rád, az szórakozzon, tapsoljon, örüljön, érezze jól magát. Végül is értük, a szurkolókért játszol. Gondolkodása helyességét az bizonyítja, hogy az eseménydús támadófocira Győrben sokkal többen váltottak jegyet, mint korábban, amikor csak ment a játék tördelése, avagy „mezőnymunka zajlott a pályán”.
Miként lehetett volna elérni, hogy az NB I csapatainak zöme őszintén futballozzon és mára közelebb legyünk a nemzetközi elithez?
Központilag, MLSZ-szinten lehetett volna más irányba terelni. A hollandok, németek miért tudták megtenni? ’98-ban egyhetes tanulmányúton jártam az Ajaxnál, már akkor azt láttam, mindenki bátran egy-egyezik, mert a csatárról így derül ki, meg tudja-e verni a védőt, a védőről meg az, meg tudja-e állítani a támadót. A szurkoló is az őszinte futballt szereti nézni. Győrben nem egyszer azért vett jegyet 25 ezer néző, mert a csapat száz gólt lőtt a bajnokságban. A közönség jól szórakozott. Lehet, néha kikaptak 4-3-ra, de minden meccsükön akadt bőven esemény. Az nekem is simán belefér, ha 4-3-ra kikapok – nyilván nem minden héten –, de ne legyen már 0-0.
Az NB I-es visszatérése után a Honvéd ellen pont egy 0-0-s döntetlennel tört meg a Paks hármas győzelmi sorozata.
Nem is szeretem az ilyen meccseket, de olykor előfordul, hogy teljesen megölik a játékodat.
Újabb Honvéd-párhuzam: a paksi visszatérés előtt pont Kispesten ült utoljára NB I-es kispadon, még 2004-ben. Tizenhat évig kellett várnia arra, hogy az őszinte támadó futball előnyben részesítő filozófiájára vevő legyen valaki?
Miért nem?
Pont a Honvéd miatt. Piero Pinivel, az akkori tulajdonossal történt rövid „románcunk” után úgy döntöttem, legalább tíz évig nem nézek az első osztály közelébe sem. Több lett belőle.
Mi váltotta ki ezt az önkéntes száműzetést, szakmai öngyilkosságot?
Az állandó viták. Bárhol is dolgoztam, rendre összezörrentem a tulajdonossal. Ez különösen a Honvédnál domborodott ki, holott az eredmények ott is jöttek.
A húsiparban érdekelt tulaj jobban értett a futballhoz, mint a szalámikészítéshez?
Gálhidi Gyuritól örököltem meg a kispadot. Első utam hozzá vezetett – pont mint most, paksi elődömhöz Osztermájer Gáborhoz. Kifaggattam mindenről, megkérdeztem, hogyan állítaná össze a csapatot a hétvégi bajnokira. Mégiscsak jobban ismerte a játékosait, mint én. Elmondta. Megfogadtam a tanácsát, egy helyen változtattam tán, amikor a másnapi kezdőt feltettem a falra. Pini meglátta, odarohant hozzám. „Ez ugyanaz a csapat, mint a Gálhidié. Ki állította össze a kezdőt?” – kérdezte. „Gálhidi. De inkább ő tegye, mint te” – mondtam. Na, ilyenre sikerült az antrénk. Ennek ellenére nem a futball okozta a fő vitát, végül a szakítást, hanem az, hogy a Budapest Honvédot el akarta vinni vidékre. Ebben nem lehettem partner. Rövid úton megromlott a kapcsolatunk, holott ott is utolsó helyről a nyolcadikra vittem fel a csapatot. Azt mondta: „Bognár úr, mivel semmiben nem ért velem egyet felbontom a szerződését”. Azt válaszoltam neki: „Jól teszi!”. Aztán rájött, hogy a szerződésem szerint ki kell fizesse előre a pénzemet. Erre kitalálta, hogy mégsem bontja fel, de én ilyen emberrel nem akartam tovább együtt dolgozni. A magyar futball legszörnyűbb korszaka talán pont ekkor, 2000-2010 között zajlott. A rendszerváltás után addigra az összes felszámolható pályát eladták, pénztelenség, szavahihetetlen tulajdonosok jellemezték a labdarúgást. Csoda, ha megcsömörlöttem az első osztálytól?
Ennyire konok, hogy még egy ilyen súlyos fogadalmat is betart?
Ennyire. Tízből tizenhat év lett, de nem sajnálom. Közben megkeresett a Sport TV, akkor ők közvetítették a magyar bajnoki meccseket. Azt viszont összeegyeztethetetlennek tartottam, hogy délután még 20 méterre ülünk egymás mellett valakivel a kispadon, majd este elmondom, hol hibázott a kolléga. Szakmai kibúvóként azt találtam ki, mivel az NB II-t nem közvetíti senki, ott nyugodtan edzősködhetek.
„Gyuri, még egy eurót sem költöttél. Miért nem veszel játékost?”
Említette, hogy többször keresték az első osztályból. Mit szóltak a tulajdonosok, amikor visszautasította őket?
2012-ben például a Paks is ajánlatot tett. Mindig is szimpatizáltunk egymással, tetszett a filozófia, amit követnek. Tárgyaltam is velük, viszont pár héttel korábban köteleztem el magam Csákvárra, ott meg nem hagyhattam magára a bennem bízó tulajdonost. Rövidre zártam a megkeresést a televízióra hivatkozva, ami mindig kapóra jött. Nem esett nekik jól, de nem tehettem mást, mert a szavamat adtam korábban.
Kétszer is dolgozott a Puskás Akadémiánál. Előbb 2008 és 2009 között utánpótlás-igazgatóként, majd 2016-ban rövid ideig az akkor épp NB II-es csapat szakmai igazgatójaként. Milyen tapasztalatokat szerzett?
Amikor először Felcsútra kerültem még a régi centerpálya állt, akkoriban kezdődött a fejlesztés. Örömmel csináltam, tetszett a munka, de ott is jött a konfliktus.
Kivel?
Mezey Györggyel.
Pont vele? Korábban egyik kedvenc játékosaként tartották számon.
Lehet, de ettől még más szakmai véleményen álltunk az akadémisták külföldre engedésével kapcsolatban. A srácokkal amatőr szerződéseket kötöttek, amely után nem kellett átigazolási díjat fizessen a befogadó klub. Gyuri bácsi azt mondta, az utánpótláskorú játékos csak akkor mehet külföldre, ha már felkerült a felnőtt csapathoz és játszott x meccset. Vele szemben azt az álláspontot képviseltem, hogy azt a játékost, akit a menedzsere külföldre akar vinni, és a gyerek, meg a szülei is mindenképp menni akarnak, azt kár visszatartani. Engedjük el, mert ha nem engeded, kedveszegett lesz, nem fejlődik, így vagy úgy, de előbb-utóbb úgyis elmegy.
A második, 2016-os alkalommal pár hónap után vége lett a felcsúti kalandnak. Akkor mi történt?
Még csákvári szakmai igazgatóként alakítottunk ki együttműködést a Puskás Akadémiával. Kiválasztottam 4-5 tehetségesnek gondolt fiatalt, akik aztán rendszeresen játszottak az NB II-ben. Akkor még nem írásban, csak szóban állapodtunk meg. 2016 nyarán írásba foglaltuk az együttműködést, de pont eközben a horvát Robert Jarnival az első csapat kiesett az NB I-ből. Ekkor kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot Felcsútról. Ám elég hamar kiderült, hogy a felnőtt csapat klubfilozófiájával nem vagyunk egy hullámhosszon.
Még a magyar papírokkal rendelkező külföldiekre sem tartottam igényt. A klubvezetés ütőképes, minden héten nyerni képes csapatot akart, amelyik amint visszajut az NB I-be, azonnal képes lesz a felsőházra, hovatovább a nemzetközi porondra való kijutásra. Ezzel szemben mindenáron külföldiek nélkül, az akadémiáról kijövő játékosokkal szerettem volna az NB II-ben játszani. Az nem volt kérdés számomra, hogy így is azonnal visszajut a csapat. Gondoltam, majd az élet egy év alatt eldönti, ki mennyit fejlődik, mennyire lesz alkalmas az NB I-re, avagy mennyire kell következő nyáron megerősíteni a keretet.
A két alkalom során sikerült megfejtenie azt a nyilvánvaló ellentmondást, hogy a nevében is akadémiánál miért a felnőtt nemzetközi porond a cél?
Simán elfogadom, ha a klubvezetés más irányvonalat tűz ki, mint ami az én szakmai meglátásom. Ettől még ma is az a véleményem, a Puskás Akadémia úgy működne jól, ha 3-5 rutinosabb játékossal a csapat gerincét célirányosan megerősítve addig nyújtózkodna, ameddig a saját maga által kinevelt játékosokkal képes. Nem kellene minden áron NB I-es álmot kergetni, pláne nem nemzetközit. Ha összejön egy-két egymást követő szerencsés saját korosztály, amely kivívja az első osztályt, akkor örülünk, ha nem, törekedjünk arra, hogy nyerjük meg az NB II-t. De semmiképp se idős szlovák, meg román, meg ki tudja milyen játékosokkal tegyük ezt.
A koronavírus-járvány miatt év elején szinte az összes új felcsúti légiósszerzemény kidőlt. A vezetőedző, Hornyák Zsolt helyettük 3-4 fiatalt a mélyvízbe dobva a harmadik forduló után vezette a tabellát. Azt követően, hogy a légiósokat visszatette a kezdőbe, szétestek. Ezzel egyúttal az bizonyosodott be, az akadémia utánpótláscsapatainál egyáltalán nem dolgoznak rosszul, a kitermelt játékosok között mindig van NB I-re is alkalmas 17-18-19 éves tehetség. Csak bízni kell bennük.
Mindig is volt, mindig is lesz tehetség. De attól még, hogy szimpatizálok a Puskás Akadémiával, jóban vagyok a vezetőkkel, rá kellett jönnöm, ott nem tudok eredményesen dolgozni, ahol a klubról, a csapatépítésről, a játékról alkotott elgondolásom nem egyezik a klubvezetés elgondolásával. Tulajdonképpen Felcsúton tudnám elképzelni a paksi filozófiát. Ezért vagyok én most itt jó helyen.
„Ivánnal nem arról kell beszélgessek a szünetben, hogy hány szögletet rúgott az ellenfél”
2018-ban már a Sport TV sem állhatott az esetleges NB I-es kispad útjába, mert bár sokan szerették az ilyen és ehhez hasonló őszinte, markáns, mindig vitaalapot szolgáltató véleménye miatt, mégis kilépett. Miért fordított hátat a szakkommentátor munkának?
Szerettem a tévézést, Hegyi Ivánnal, Nyilasi Tibivel jó társaság gyűlt ott össze. Örömmel jártam oda, tényleg nagyon jól éreztem magam abban a közegben. Aztán elkezdték behozni a bloggereket az adásba. Próbáltam szóvá tenni: „srácok, Nyilasival, Puhllal, Hegyivel szívesen beszélgetek, vitatkozom, ha kell, de önjelölt futballértékelőkkel nem tudok mit kezdeni”.
Az első kettőt csak-csak értem, de Hegyi Iván miben különb, mint egy jól felkészült blogger?
Először is különleges ember.
A blogger is lehet az.
Iván 30 éve a barátom, ismerem a futballról alkotott elképzelését, és bár messze nem értek mindenben egyet vele, főleg a magyar futballal kapcsolatban vívunk ádáz vitát, mégis elfogadom a véleményét.
Egy fiatalabb blogger, aki épp úgy, mint Hegyi Iván 18 éves koráig még futballozhatott is valahol, aztán inkább tanult, egyetemet végzett, ad abszurdum már külföldön tette mindezt, ahol anyanyelvi szinten ásta bele magát például a német vagy a spanyol futballba, naponta olvas Bundesliga-, vagy La Liga-futballszakíróktól véleményeket, elemzéseket, folyamatosan képzi magát, az nem lehet értékes vitatárs?
Az olyan ember, mint Iván, aki ötven évet eltöltött a pálya szélén, biztos, hogy érti a futballt és értékes meglátásai vannak.
Egy fiatal bloggernek nem lehetnek?
Ivánnal nem arról kell beszélgessek a szünetben, hogy hány szögletet rúgott az ellenfél. A lényeg: vannak emberek, akik nem futballoztak komoly szinten, mégis értik a labdarúgást, értékes meglátásaik vannak és tudok velük beszélgetni, vitatkozni. Az olyan emberrel azonban, aki a meccs végi statisztikákból indul ki, hogy legyen mibe kapaszkodnia annak érdekében, hogy véleménye legyen a látottakról, azt nem fogadom el.
Elkezdtem egy-két ilyen blogger fiúval beszélgetni adáson kívül és rá kellett jöjjek, csak a statisztikából magyarázzák a futballt, miközben halvány lila fingjuk sincs arról, amit látnak. Itt adtam fel. Úgy döntöttem nem jövök többet.
Ez is egy markáns vélemény.
Az.
Nem hiányzik a tévé?
Jövő hónapban lesz két éve, hogy elengedtem. A mai napig jóban vagyok ott is mindenkivel, de két év alatt nem fordult meg a fejemben, hogy hiányozna.
“A saját fiamat, vagy a klubigazgató gyerekét ugyanúgy kezelem, mint a többi játékost”
Azt mondta, jó helyen van Pakson, abban a futballközegben, futballfilozófiában, amely a magyar labdarúgásban szinte egyedülálló módon évtizede állandóságot képvisel. Ha a Kisvárda hívja, oda nem ment volna?
Összesen két olyan csapat van, ahol jelen körülmények között el tudom képzelni magam az NB I-ben: az egyik érzelmi alapon az MTK, a másik a Paks. Szerintem előbbinél sem jó irányba mennek mostanság a dolgok. Amikor Pakson elfogadtam a megbízást, megkérdezték tőlem, akarok-e valamin változtatni. Egy: ha akarnék, sem tudnék, mert nem én vagyok a klubigazgató. Kettő: nem jöttem volna ide, ha nem értenék egyet a klubfilozófiával és szükségét érezném a változtatásnak. Amikor aláírtam, a már edző fiam, Gyuri szerződtetése mellett egy kérést fogalmaztam meg, a pályaedzőm helyi legyen. Kiss Tamás több mint tíz éven át futballozott Pakson, jól ismeri a viszonyokat, remek munkatársat ismertem meg benne.
Most azonban úgy állnak együtt a csillagok, hogy a Paks némi cinizmussal családi vállalkozássá vált: nagyobbik fia a másodedzője, miközben kisebbik fia középpályásként csillogtatja azokat az erényeket, amelyeket egészen kis kora óta sokan csodálnak. Ebből az egyedülálló helyzetből nem akadt probléma?
Egy pillanatig sem. Jól tudom kezelni családon belül és az öltözőben is. El is mondtam a srácoknak, a kisebbik fiamra, vagy a klubigazgató gyerekére, Haraszti Zsoltra ugyanúgy tekintek, mint a többi játékosra.
Ugyan Budaörsön is egy klubban dolgoztak, de az NB I-ben példa nélküli, hogy az edzői öltözőben apa a fiával folytat szakmai vitát. Legtöbbször min akadnak össze?
Gyurival négyéves közös munkatapasztalatunk van. Elvi problémáink nincsenek, csak az adott helyzet szakmai megoldásán vitázunk olykor. Bár abban is eléggé egy hullámhosszon vagyunk. Bizonyos mérkőzések alternatíváját látjuk néha másképp. Szeretem meghallgatni mindkét kollégám véleményét, kíváncsi is vagyok rá, mert nagyon jól látják futballt. Gyurival ráadásul Budaörsön már annyira összecsiszolódtunk, hogy azt is tudja, mi az, amit ha javasol, nem megy át. Ilyenkor azt mondja: „Tudom, hogy ez nem fog tetszeni, de…”
A lelátón ülve figyelte az edzést, miközben két kollégája a pályán instruálta a tanítványokat. Ki találja ki a gyakorlatokat, milyen munkamegosztásban dolgoznak?
Én találom ki, mikor, milyen típusú, erősségű edzés legyen, a gyakorlati tartalommal való feltöltést Gyurira és Tamásra bízom. Az edzések levezetését is rájuk hagyom, csak akkor szólok bele, ha nem tetszik, amit a pályán a játékosok csinálnak. Jobban átlátom kívülről, ki hogyan dolgozik. Fizikai értelemben csak hetente egyszer-kétszer tartom én az edzést, főleg a kétkapus játékok alkalmával.
Bognár György a szem, a tapasztalat, a taktikai meglátás, míg az elemzés típusú háttérmunkát Bognár Gyurira bízza?
Jobban otthon van a modern technikákban, ezen nincs vita. Nekem a mai napig Nokia 3210-es nyomógombos telefonom van. Persze mindenre kíváncsi vagyok. Ami menet közben történik, azt Gyuri két másodperc múlva már hozza is a laptopját, és azonnal bizonyítékokat mutat bizonyos felvetéseire. Nagyon érti és használja is ezeket az eszközöket. De az InStat elemzőrendszerét én is rendszeresen böngészem. Nem a statisztikákat, hanem a pontrúgásokat, a védekező, támadó megoldásokat csapatszinten. Ebben naprakész vagyok.
Mennyit foglalkozik az ellenfél feltérképezésével?
A profi futballedzőnek 24-ből 24 órán keresztül a futball körül forog az agya. Még ha éppen tök mást is csinálsz, beugrik valami, máris feljegyzed, ellenőrzöd, megnézed. Futballmeccsre nem mehetsz ki úgy, hogy nem vagy képben az ellenféllel kapcsolatban. Mégis, a filozófiám szerint a legfontosabb, hogy a csapatom legyen rendben, alapjátékként tudja mit, hogyan akar megvalósítani a pályán, az ellenfél másodlagos. Ez mindaddig működik, amíg nem egyértelműen erősebb csapattal találkozol. Fel kell tudni mérni, hogy kire vagy képes ráerőltetni az akaratodat, kire nem.
Az NB I-ben ez hogy néz ki?
A Ferencváros és a Fehérvár jobb képességű, mint mi. Ott másképp kell foglalkozni az adott meccsel. Velük szemben minimálisan alkalmazkodni kényszerülünk, de az összes többinél nem, mert a másik tíz nagyjából egyforma. Ellenük a Paks megpróbál majd a saját stílusában játszani, azzal jobb lenni.
A Paks számára mindez mire lehet elég a 2020-21-es bajnokság végén?
Ismerem a Paksot, több, mint tíz éve kísérem figyelemmel a játékukat, mert mint mondtam, mindig is közel állt hozzám a klubfilozófiájuk. Kívülről erős középcsapatnak láttam őket. Négy hét közös munka után is úgy érzem, az eddiginél kezdeményezőbb játékfelfogással a labdarúgókból többet is ki lehet hozni annál, minthogy – ahogy az utóbbi bajnoki évadban tették – folyton meneküljenek a kiesés elől. A stabil középmezőny, a hatodik-hetedik hely reális elvárás lehet.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
