Czeglédi Zsolt / MTI
Magyar foci sport

Huszti Szabolcs: A sikernek nincs köze az életkorhoz

A magyar sajtónak ritkán nyilatkozik, a német Sportbuzzer.de portállal azonban kivételt tett Huszti Szabolcs, az NB II-es bajnok DVSC edzője.

Kapcsolódó
Az elnök szerint is még bizonytalan Dzsudzsák jövője
Az edzők helyzetéről is beszélt Szabó Péter.

„Hosszú volt az út, de sikerült. Még mindig fiatal, de pro licence nélküli edző vagyok, a képzésem szeptemberben kezdődik. A magyar szövetség engedélyt adott arra, hogy Debrecenben dolgozhassak, ezért nagyon hálás is vagyok. A játékosok négyhetes szünetet kapnak, aztán a stílusom és ötleteim alapján építjük a csapatot az élvonalban” – nyilatkozta.

Azt mondta, edzőként ugyanazt szereti, mint játékosként: ha a csapat a lapos passzokkal járatja a labdát.

Szeretnék erőfölényt kialakítani, hogy többet birtokoljuk a labdát, és ha nálunk lenne kezdeményezés, és akkor sok helyzetből sok gólt szerezzünk, mint idén.

Arra a felvetésre, hogy amikor februárban átvette a csapatot jött két vereség sorozatban azt mondta, voltak kétségek, hogy nem sikerül a feljutás, de szerencsére túlélték ezt a szakaszt.

„Már játékosként is nagyon ambiciózus voltam. Amikor megszereztem az első gólt, szerettem volna megszerezni a másodikat is. Miért akartam edző lenni? A légkör miatt” – mondta. Hozzátette, tökéletes edző nincs, mindig tanulni kell mások és a saját hibáiból.

Elmondta, hogy számára a legteljesebb edző Niko Kovac volt, de sokat tanult között Dieter Heckingtől és Mirko Slomkától is. Szerinte nem lehet lemásolni senkit, a cél, hogy mindenkitől átvegye a legjobb ötleteket és kialakítsa a saját stílusát.

Az interjú során feltették neki a kérdést, mit gondol a korról és a tapasztalatról, hiszen ő is fiatal edzőnek számít.

„Várjunk csak egy pillanatot! Hány éves a Bayern München új edzője? 33.

Nyilvánvaló, hogy a sikernek nincs köze az életkorhoz, csak a munkához és a hozzáálláshoz. Aztán ott van a játékosként szerzett tapasztalat, ami nagyon fontos. Az edzőnek személyiségre és a játékosok tiszteletére is szüksége van.

(via Csakfoci.hu)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.