City-Press via Getty Images
Magyar foci sport

Petry Zsolt: Tisztára akarom mosni a nevem Németországban

Tisztára akarom mosni a nevem Németországban, ne tartsanak idegengyűlölőnek, sem homofóbnak. Szeretnék még itt dolgozni

nyilatkozta a Blikknek Petry Zsolt, akit nemrég rúgott ki a német élvonalban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapata a nyilatkozata miatt.

Az 54 éves kapusedző a Magyar Nemzetnek adott interjút, amiben beszélt Gulácsi Péter kiállásáról a szivárványcsaládok mellett, valamint kritikusan fogalmazott az európai migrációs politikáról is. „Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van”, mondta, és az is szerepelt az interjúban, hogy szerinte sok bűnöző lepte el Európát.

Kapcsolódó
Gulácsi üzenete Petrynek: Sajnálom, ami történt, és azt is, amit a média most veled tesz
A Herthától menesztett kapusedző úgy érzi, a rossz fordítás áldozata lett.

Bár Petry egyből igyekezett finomítani a szavain, a Hertha végül megvált tőle – 2015 óta dolgozott a klubnál, egy kétéves megszakítással, de már 2004 óta edzősködik Németországban. Hétfőn a Frankfuert Allgemeine Zeitungban jelent meg vele egy cikk, amiben arról beszélt, hogy a Magyar Nemzet egyeztetés nélkül változtatott a vele készült interjún, amire a magyar lap úgy reagált: megvan nekik a hangfelvétel, de azt Petry Zsolt érdekében nem hozzák nyilvánosságra.

Kapcsolódó
Magyar Nemzet: Petry érdekében nem hozzuk nyilvánosságra az interjú hangfelvételét
A kormánylap azt írja, nem cenzúrázta, hanem csak tartalmilag megszerkesztette a Hertha által menesztett kapusedző mondatait.

Nagyon szépen köszönöm odahaza mindenkinek, aki kiállt mellettem, igazán jólesett. Egy médiaügyvéd segítségével azt a taktikát választottuk, most kicsit visszavonulok, hogy leülepedjen az ügy

– mondta még a Blikknek.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.