Élő Magyar foci

Őrült meccsen döntetlennel kezdte a vb-selejtezőket a magyar válogatott

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
Többször is győztes helyzetben volt, végül mégis meg kellett elégednie az egy ponttal a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely fordulatos mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszott Lengyelországgal a világbajnoki selejtezők első fordulójában.

A pazarul végződő 2020 – Eb-kvalifikáció és Nemzetek Ligája-csoportelsőség – után a 2021-es évet egyből egy tétmeccsel kezdte a magyar labdarúgó-válogatott, amely a nála a világranglistán 21 hellyel előrébb álló (mi a 40., ők a 19. pozíciót foglalták el) lengyel csapatot látta vendégül.

Az ősszel Marco Rossi csapata hozzászoktatott minket, hogy az erősebb csapatok ellen is képes komoly karaktert mutatni, és hiába volt a lengyel kezdőben nyolc topligás játékos (a másik háromból kettő az orosz élvonalban, egy az angol másodosztályban játszik), az első félidő a magyar válogatottról szólt.

Kezdésnek Fiola olyan labdát tett a védők mögé beinduló Sallainak, hogy az egy pengés irányítónak is becsületére válna, nemhogy egy védőnek, a Freiburgban idén hat gólnál tartó szélsőnk pedig kihasználta, hogy Szczesny nagyon látványosan felkínálta a rövid sarkot (1-0).

A korábbi fehérvári edzővel, Paulo Sousával első tétmeccsét játszó lengyel csapat jóval többet birtokolta a labdát, de a magyar csapat stabilan állt a lábán, és nagyon jól ment át védekezésből támadásba. Az egyik jól kinéző kontránk végén Lovrencsics került nagyon ígéretes lövőhelyzetbe, de ballal Szczesny kezébe emelt.

A lengyelek csak egy mérsékelten veszélyes Milik-fejest tudtak felmutatni, míg nálunk Szalai került kis híján ziccerbe Lovrencsics beadása után, de a vele együtt berobbanó lengyel védő szorításában nem tudott kibontakozni.

Az első félidőben az volt a legnagyobb pozitívum, hogy milyen szervezetten, tudatosan játszott a magyar csapat, igaz, ez a két jelző Rossi idején szinte mindig illik a válogatottra.

Tartottunk attól, hogy a lengyel csapat nekünk ugrik a fordulás után, de nem így történt, sőt, csak dörzsöltük a szemünket, amikor az ellenfél térfelének közepén labdát szereztünk, majd a Sallai lövése utáni lecsorgót Szalai Ádám bepofozta. A magyar válogatott csapatkapitánya ezt megelőzően utoljára 2019 novemberében, a Puskás Aréna avatóján volt eredményes a nemzeti csapatban (2-0).

Sousa hármas cserével reagált a kétgólos hátrányra, de talán ő sem gondolta, hogy ez ilyen hamar meghozza a gyümölcsét, előbb az egyik csere, a korábban a Milanban, ma Dárdai Pál keze alatt a Herthában játszó Piatek kotort be egy labdát (2-1).

Majd Lovrencsics nagyon csúnya labdaeladása után a vendégek tökéletesen kihasználták, hogy el van tolódva a védelmünk, és a szintén a kispadról beszálló Józwiak egyenlített (2-2).

A lélektani előny a lengyeleknél volt, de a magyar csapat pár perc után éledezni kezdett a sokkból, és Szalai beadása után két védő összehozta a harmadik gólunkat, Lang csúsztatásába Orbán kapott bele a legjobban sípcsonttal (3-2).

Na, de hol van Lewandowski? – tehették fel a kérdést a lengyel drukkerek, a Bayern sztárja ugyanis nagyon sokáig nem hallatott magáról. Aztán a 83. percben a lengyelek mögénk kerültek a védelmünk bal oldalán, Lewandowski pedig megmutatta, miért világklasszis, a 16-oson belül levette a labdát, egyet igazított, majd irgalmatlanul beverte a léc alá (3-3).

Több fordulat már nem volt a meccsben – bár Fiolát kiállították második sárgával a hosszabbításban –, maradt a 3-3, és azt mondhatjuk, félig tele a pohár, hiszen előzetesen sokan aláírtuk volna a döntetlent, de az első 59 perc remek játéka után nagy kár volt azért a rövidzárlatért, amikor a lengyelek 2-0-ról kiegyenlítettek.

Folytatás vasárnap, amikor San Marino lesz az ellenfél.

A csoport másik két mérkőzésén az angolok magabiztosan, 5-0-ra verték a vendég San Marinót, míg Albánia 1-0-ra nyert Andorra vendégeként.

Vb-selejtező, I csoport, 1. forduló

Magyarország – Lengyelország 3-3 (1-0)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött
v.: Brych (német)
Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics (Nego, 66.), Nagy Á., Kleinheisler, Kalmár (Sigér, 81.), Hangya (Lang, 66.) – Szalai Á., Sallai (Varga Kevin, 72.)
Lengyelország: Szczesny – Bereszynski, Bednarek, Helik (Glik, 58.), Reca – Szymanski (Józwiak, 59.), Krychowiak, Moder (Piatek, 59.), Zielinski – Lewandowski, Milik (Grosicki, 83.)
gól: Sallai (6.), Szalai Ádám (52.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Józwiak (61.), Lewandowski (83.)

 

Anglia – San Marino 5-0 (3-0)
gól: Ward-Prowse (14.), Calvert-Lewin (21., 53.), Sterling (31.), Watkins (83.)

 

Andorra – Albánia 0-1 (0-1)
gól: Lenjani (41.)

Sallai az első emberünk

Ha nálunk van a labda, Sallai folyamatosan az utolsó lengyel védő vonalában helyezkedik az indításra várva. A gólnál ez tökéletesen bejött, reméljük, nem ez volt az utolsó lehetősége. Az előbb is sikerült elszakadnia, de Lovrencsics labdája túl mély volt, és Szczesnyé lett.

Vezetnek az angolok

A csoportunkban még két meccs zajlik, Londonban az angolok megszerezték a vezetést San Marino ellen, a gólt a Southampton középpályása, James Ward-Prowse szerezte. Az Andorra-Albánia mérkőzésen még nem született gól.

Eddig két idegenbeli győzelem

Két vb-selejtező már véget ért, Svájc és Dánia is idegenben győzött. Előbbi a C csoportban már három góllal is vezetett, végül 3-1-re nyert Szófiában a bolgárok vendégeként. Utóbbi Tel-Avivban lépett pályára, és 2-0-ra verte Izraelt.

Menjél, Sala!

Jött az ukáz a hátvédsorból a gól előtt, Sallai pedig nem ijedt meg a lehetőségtől. Tegyük hozzá, Fiola zseniális labdát tett előre, a lengyel védelem meg szépen bealudt.

GÓL! Sallai!

Fiola óriási labdájával Sallai a saját térfeléről indult el, és ha már végigszáguldott a pályán, nem is hibázott (1-0)

Nehogy felfázzon Kleinheisler!

Három és fél perc alatt kétszer került a földre fájdalmas arccal, előbb Krychowiak búbolta meg egy fejesnél, majd Milik ütött oda neki egy párharc során.

Fájóan élettelen

A fenti jelzőt írta egy ismerős, amikor meglátta az üres Puskás Arénáról készült fotómat. Illetve dehogy üres, hiszen a két csapat játékosai már melegítenek, de egészen szokatlan érzés egy évvel a járvány kirobbanása után is, hogy egy vb-selejtezőnek edzőmeccs hangulatot sugároz a szurkolók nélküli lelátó.

Újoncot avatnak a lengyelek

Vendégoldalon nincs hiány a meglepetésekben: ugyan a lengyel szurkolók évek óta megszokták, hogy négyvédős rendszerben játszik a csapat, Paulo Sousa ezt megváltoztatta.

De nem elég, hogy Budapesten a lengyelek három középső védővel játszanak, még a legrutinosabb védőt is kihagyta, az olasz Benevento 79-szeres válogatott játékosa, Kamil Glik csak kispados lesz.

Ezúttal a védelemben Jan Bednarek, Bartosz Bereszynski és a Barnsley csapatában szereplő újonc, Michal Helik jut szóhoz.

Elöl pedig a Piotr Zielinski, Arkadiusz Milik és Robert Lewandowski gondoskodhat a gólokról.

Orbán vs Lewandowski

A lengyel lapok természetesen írtak Willi Orbánról is, aki lehetett volna lengyel, de akár német válogatott is, 2018-ban mégis Magyarországot választotta.  A Sportowe Fakty azt is megírta, Orbán eddig hét alkalommal játszott Robert Lewandowski ellen, de még sohasem volt győztes csapat tagja: háromszor döntetlen lett az eredmény, négyszer pedig a vesztes oldalon szerepelt.

Nikolics abban bízik, hogy...

Nikolics Nemanja jól ismerheti Paulo Sousát, hiszen a Videotonnál együtt dolgozott a portugál szakemberrel. A vajdasági csatár azt mondta, nem örül a hírnek, amikor megtudta, hogy Sousa lett a lengyelek szövetségi kapitánya.

Kapcsolódó

„Nagyon jó edző, igazi vezér, amilyen futballistaként is volt. Taktikailag és mentálisan is nagyon erős, és tud a játékosok fejével gondolkodni” – dicsérte Nikolics korábbi mesterét, akiről azt is elmondta, általában nyugodt természetű, de ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezte, akkor robban.

A Fehérvár csatára abban bízik, Sousával még nem csiszolódtak eléggé össze a lengyelek, és taktikus meccset vár csütörtökön, ahol a csapatok kevés helyzetet engednek egymásnak.

Hogy kezd Sousa?

A lengyel sajtó nagy várakozással tekint Paulo Sousa bemutatkozására, hiszen 24 éve fordult elő legutóbb, hogy egy újonc kapitány (akkor Janusz Wójcik) győzelemmel kezdje meg a munkáját.

Olvasói sztorik