Magyar foci

Nikolicsnak a legcikibb hibája jutott eszébe Rossiról és Sousáról

Szirtesi László / UEFA via Getty Images
Szirtesi László / UEFA via Getty Images

Korábbi edzőjével találja szembe magát csütörtök este Nikolics Nemanja, hiszen első vb-selejtezős ellenfelünk, a lengyel válogatott edzője az a Paulo Sousa, akivel a magyar támadó Székesfehérváron már dolgozott együtt.

Kapcsolódó
Fontos játékost veszítettek el a lengyelek a koronavírus miatt
Idén 29 meccsen játszott a Premier League-ben.

A magyar csapat kapitánya, Marco Rossi korábban, a 2012-2013-as idényben egy Fehérvár-Honvéd meccsen megmérkőzött Sousával, és Nikolicsnak arról a meccsről egy meglehetősen kellemetlen emlék jutott eszébe. A Honvéd 1-0-ra vezetett, de a hosszabbításban a Fehérvár büntetőhöz jutott, amit Nikolics végezhetett el, a gólvonalon pedig egy mezőnyjátékos, Ivan Lovric állt, mivel a kispestiek kapusát, Kemenes Szabolcsot kiállították a büntetőnél.

„Sosem volt bajom a tizenegyesekkel, mindig próbáltam kitalálni a kapus gondolatát, de ennél az esetnél nem volt semmilyen ötletem, hiszen egy védő állt a kapuban. Amikor a bíró a sípjába fújt, még egy darabig kivártam, majd a labda felé tartva meggondoltam magam, és az előzetesen kitalálthoz képest a másik sarkot vettem célba, de Lovric kivédte.

Szörnyű érzés volt, másnap az egész magyar média rajtam röhögött, még azok is írtak az esetről, akik amúgy nem foglalkoznak napi szinten a bajnoksággal. Időnként álmaimban még előjön a szituáció

– nyilatkozta Nikolics a WP SportoweFakty nevű lengyel oldalnak.

3:26-nál látható a tizenegyes:

Nikolics azt mondta, nagyon meglepődött, amikor azt hallotta, hogy a lengyel csapattól távozik Jerzy Brzeczek, és amikor kiderült, hogy Paulo Sousa lett az utódja, akkor finoman szólva sem volt boldog.

„Sousa nagyon jó edző, igazi vezér, amilyen futballistaként is volt. Taktikailag és mentálisan is nagyon erős, és tud a játékosok fejével gondolkodni” – dicsérte Nikolics korábbi mesterét, akiről azt is elmondta, általában nyugodt természetű, de ha valami nem úgy sikerül, ahogy eltervezte, akkor robban.

A Fehérvár csatára abban bízik, Sousával még nem csiszolódtak eléggé össze a lengyelek, és taktikus meccset vár csütörtökön, ahol a csapatok kevés helyzetet engednek egymásnak.

Nikolics korábban a Legia játékosaként másfél évet töltött Lengyelországban, és ez az időszak sikerekben gazdag volt a számára, hiszen bajnok, kupagyőztes és gólkirály lett, valamint a bajnokság legjobb játékosának is megválasztották.

Mivel sok barátja van Varsóban, és a Legiával az ottani Nemzeti Stadionban játszották, ezért Nikolics úgy érzi, számára a lengyel fővárosban különlegesebb érzés lenne gólt szerezni, mint a Puskás Arénában.

Mi azért nem bánnánk, ha itt is sikerülne betalálnia.

Olvasói sztorik