Emrah Yorulmaz / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Magyar foci sport

Szalait hihetetlen mentése után még jobban imádhatják a Fener-drukkerek

Szalai Attila rengeteg pozitív visszajelzést kapott a Fenerbahce szurkolóitól, amikor bemutatkozott a török csapatban.

Kapcsolódó
Óriási nevekhez hasonlították Szalait a török drukkerek
Első meccsén nagyon jó benyomást tett a magyar védő a Fenerbahce szurkolóira.

A magyar válogatott védő a Fener Antalyaspor elleni bajnokiján is kezdő volt, és a második félidőben óriási mentéssel tartotta meccsben egygólos hátrányban lévő csapatát.

Igaz, éppen Szalai volt az, aki beragadt, így Gökdeniz Bayrakdar kiléphetett, majd a kapust is kicselezte, de hiába vette célba a majdnem teljesen üres kaput, a magyar védő hatalmas sprint után visszaért, és bele tudott még úgy érni a labdába, hogy gól helyett szöglet következett.

A Fener az ecuadori Enner Valencia szép alakítása után egyenlíteni tudott, így aztán még inkább felértékelődött Szalai nagy mentése.

Bár a 7 perces hosszabbításban mindkét csapatnak volt nagy ziccere, a meccs 1-1-re végződött, úgyhogy a Fener maradt 3., az Antalyaspor pedig 10.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.