Magyar foci

Óriási nevekhez hasonlították Szalait a török drukkerek

SEBNEM COSKUN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP
SEBNEM COSKUN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

A Fenerbahce drukkerei nagyon elégedettek voltak magyar válogatott labdarúgójuk, Szalai Attila teljesítményével, aki hétfőn győztes hazai meccsen mutatkozott be új csapatában.

Kapcsolódó
Edzője már egy meccs után dicsérte a magyar válogatott védőt
Olyan, mintha öt éve a csapat tagja lenne, mondták Szalai Attiláról.

A Süper Lig tabelláján második helyen álló isztambuli csapat a 21. fordulóban a 17. Kayserisport múlta felül 3-0-ra, a magabiztos győzelemből tevékenyen vette ki részét a magyar légiós, aki törökországi debütálása alkalmával kezdőként végig a pályán lehetett a védelem tengelyében.

A Hürriyet török napilap internetes oldalának cikke szerint a Fenerben először pályára lépő Szalai, akit a téli átigazolási időszakban a ciprusi Apollon Limasszoltól szereztek meg 4,5 évre, a találkozót követően a közösségi médiában az egyik leggyakrabban kiemelt név volt az együttes szurkolói részéről.

A drukkerek szerint végre megtalálták azt a középhátvédet, akit évek óta keresnek, mások a dán válogatott Jes Högh utódját látták benne, aki 1995 és 1999 között számított meghatározó futballistának az isztambuliaknál, és a klub egyik legendás alakjaként a mai napig élénken él az emlékezetükben.

Ezen túl akadt olyan, akik Szalai stílusát a spanyolok klasszisához, Sergio Ramoséhoz hasonlította, más szerint a magyar játékos az olasz kiválóság, Andrea Pirlo megfelelője középső védőként.

Kiemelték: a magyar védő egyáltalán nem volt megilletődve a mérkőzésen, amelyen végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A hazaiak három góljából kettőnél remek helyzetfelismeréssel ő indította a támadást, emellett többször vállalkozott indításra.

Így nemcsak védőmunkája miatt érdemelt említést, hanem azért is, mert előre is bátran és pontosan játszott. Passzainak 89 százaléka ment csapattárshoz, kilenc hosszú indításából pedig öt is sikeres volt.

A Fenerbahce által a napokban szerződtetett világbajnok német Mesut Özil hétfőn még nem lépett pályára. A hét kör óta veretlen Fenerbahce kétpontos hátránnyal követi az élen álló városi riválisát, a Besiktast, a Török Kupában pedig február 9-én a szintén isztambuli Basaksehirrel találkozik a negyeddöntőben.

A kiemelt képen Szalai (jobbról a második) a Fenrbahce edzésén látható.

Olvasói sztorik