Nemzetközi foci

Edzője már egy meccs után dicsérte a magyar válogatott védőt

Szalai Attila győztes mérkőzésen debütált a Fenerbahcéban. A török rekordbajnok 3-0-ra verte a Kayserisport, a magyar válogatott játékos a bal oldali belső védő posztján játszotta végig a meccset, és edzőjének nagyon tetszett, amit nyújtott.

Attila úgy játszott, mintha öt éve itt lenne. Jól kommunikált a csapattársaival, aminek nagyon örülünk. Reméljük, hogy így folytatja

nyilatkozta a klubhonlapon a vezetőedző, Erol Bulut, aki köszönetet mondott a klubelnöknek, hogy Szalait, valamint Mesut Özilt is megszerezte a csapat a télen.

Kapcsolódó

A 23 éves Szalai, akit a ciprusi Apollóntól igazolt le a Fener, háromszor tisztázott a meccsen és volt egy blokkolt lövése, e mellett pedig 89 százalékos pontossággal passzolt (79/89). Több hosszú indítással is próbálkozott támadásba hozni csapattársait, kilencből öt alkalommal pontosan is játszotta meg őket, valamint az első két gólt megelőző akcióból is kivette a részét.

A Fenerbahce 20 fordulót követően a második helyen áll a török élvonalban, két pont a hátránya a Besiktas mögött. Szalai mellett Megyeri Balázs (Göztepe) és Varga Kevin (Kasimpasa) is a török élvonalban futballozik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik