Magyar foci

Nyilasi edzői debütálásakor nyert utoljára ilyen fölényesen a Fradi Újpesten

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Az 1990-1991-es bajnokság első fordulójában egyből összecsapott egymással az Újpest és a Fradi, és a meccset bizonyára sosem felejti el Nyilasi Tibor, aki először ült az FTC kispadján.

Nyilasi mellett az erdélyi középpályás, Szenes Sándor is ekkor debütált a Fradiban, és már az első percben megadta az alaphangot egy látványos góllal, majd a 36. percben szerzett egy ennél is szebbet. A Fradi a félidőben már 4-0-ra vezetett, és végül 5-0-ra ütötte ki a nagy riválist, Szenes mellett Fonnyadt Zsolt is duplázott, és Bánki József is betalált.

A 31 évvel ezelőtti meccset azért hoztuk fel, mert hazai pályán utoljára akkor szenvedett hasonlóan súlyos vereséget az Újpest a Fradi ellen, mint most, amikor a címvédő 4-0-ra győzött a Szusza Ferenc Stadionban.

Kapcsolódó
Az Újpest csak a saját kapujába talált be a Fradi ellen és már kiesőhelyen áll
Egyelőre kilátástalan az újpesti focicsapat 2021-es teljesítménye, nehéz lenne megmondani, hogy lesz ebből bennmaradás. A derbit 4-0-ra veszítette el az Újpest.

A Fradi zsinórban hat meccset nyert meg a lilák ellen, és az utolsó öt alkalommal még gólt sem kapott. A Nemzeti Sport Online azt írja, a két csapat párharcában utoljára 1905 és 1916 között volt példa hasonló dominanciára, amikor az FTC tizenhétszer nyert egyhuzamban, de ezek közül két, az első világháború alatt megvívott meccs nem számított hivatalos bajnokinak.

Az Újpest utolsó sikerért 2015 decemberében aratta, akkor az a Mbaye Diagne fejelte a győztes gólt, aki a napokban szerződött a Premier League-ben szereplő West Bromwich Albionhoz. Azóta 15 meccs pörgött le újpesti diadal nélkül.

A kiemelt képen Junior Tallo és Botka Endre harcol a 4-0-s FTC-győzelemmel végződő bajnokin.

Olvasói sztorik