Magyar foci

A felcsúti edző a jövőjén gondolkodik, de a klubon is múlik a sorsa

Nagyarányú, 6-2-es vereséget szenvedett Pakson a Puskás Akadémia az NB I-ben, ami után Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője azt mondta, nagyon kellemetlen ennyi gólt kapni. Az első félidőben még nem tudott belenyúlni a mérkőzésbe, majd 3-1-es hátrányban még azt gondolta, hogy vissza tudnak jönni a meccsbe, de aztán iskolás találatokat kaptak.

Négygólos játékosa vezetésével végezte ki a Paks a Felcsútot
Az előző szezonban a kiesést épphogy elkerülő paksiak jelenleg a második helyen állnak az NB I-ben.

„Nagyon bánt, nem erre készültünk” – idézi a Nemzeti Sport Hornyákot, aki szerint nincs meg a koncentráció az együttműködés a csapatában.

Még át kell gondolnom, mi lesz a következő lépésem. Nem vagyok elégedett azzal, amit a csapat nyújt, ami persze az én munkámat tükrözi.

Próbálom kiprovokálni belőlük a pozitív reakciót, a Honvéd ellen úgy éreztem, ez rendben van, erre ma ilyen hibákat követünk el. Gondolkozom magamon, a jövőmön, de persze ez a klubon is múlik. A végső szót a következő napokban fogom kimondani” – idézi Hornyák Zsoltot a Nemzeti Sport.

A Puskás Akadémia az eddigi tíz mérkőzéséből négyet nyert meg és hatot veszített el. Hornyák Zsolt az elmúlt hetekben több hangzatos nyilatkozatot is adott, eleinte a koronavírus-fertőzésből visszatért légiósok kapcsán értetlenkedett, hogy szétesett a csapatszellem, majd Kiss Tamást kritizálta élesen a ZTE elleni vereség után, a játékost a 26. percben le is cserélte azon a mérkőzésen.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik