Magyar foci

Nagyon kiosztotta 19 éves játékosát a Puskás Akadémia edzője

Sorozatban negyedik bajnokiját vesztette el a Puskás Akadémia, amely most a két nagyon látványos gólt szerző Zalaegerszegtől kapott ki hazai pályán.

Hiába a felcsúti edző kifakadása, megint kikapott a Puskás Akadémia
A ZTE két csodaszép gólt lőtt a Pancho Arénában.

A felcsútiak edzője, Hornyák Zsolt már az előző fordulóban is tanulságos nyilatkozatot tett, akkor amiatt fakadt ki, hogy a játékosai nem szeretik egymást, és figyelmeztette a csapatát, ha nem kezdenek el melózni, nem jönnek majd az eredmények.

„Ha nem lesz rend, nekem itt nincs keresnivalóm” – kiborult a Puskás Akadémia edzője
Hornyák Zsolt szerint nem szeretik egymást a játékosai, lehet, ki kell tisztítani az öltözőt.

Hornyák most is morgott egy sort, ezúttal Kiss Tamással volt nagyon elégedetlen.

„Egy fiatal srác, akivel most hosszabbítottunk szerződést, ahelyett, hogy még rátenne egy lapáttal, felelőtlenségből nem jön vissza védekezni. Ez nem fér bele, főleg, hogy nem ez volt az első eset. Ilyet egy játékos nem engedhet meg magának. A Kiss Tamásra várunk már öt éve, felelősségre kell vonnunk a játékosokat” – nyilatkozta Hornyák a korábban a Haladásban és a Diósgyőrben is megfordult 19 éves játékosáról, akit az első félidő közepén lecserélt.

A Puskás Akadémia nyolc meccsen szerzett 9 pontjával egyelőre a 8. helyen áll az NB I-ben.

Kiemelt kép: M4 Sport

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik