Magyar foci

75 percet emberelőnyben játszott, mégsem tudott nyerni a Mezőkövesd

A Mezőkövesd hiába játszhatott a 18. perctől emberelőnyben, csak 1-1-es döntetlent ért el a Budapest Honvéd ellen.

A Honvédnál rengeteg volt a hiányzó, elég annyit mondani, hogy a támadósorból Ugrai Roland, Gazdag Dániel, Eppel Márton, Balogh Norbert és Boubacar Traoré sem volt bevethető.

Tamás Krisztián kapufája révén a Honvédé volt az első helyzet, aztán megint Tamás volt a főszereplő, nagyon csúnyán csúszott oda Dino Besirovicnak, amiért egyből piros lapot kapott.

Bár a Mezőkövesd emberelőnyben játszott, sokáig semmilyen veszélyt nem jelentett a Honvéd kapujára, aztán a 61. percben Berecz Zsombor kapott remek labdát, és nem is rontotta el a helyzetet.

Aztán a Honvéd kilenc emberrel harcolt ki büntetőt, Szabó Alexet éppen ápolták, amikor Baráth Botond beadása után Luka Lakveheliani buktatta László Dávidot. A tizenegyest a Honvéd csapatkapitánya, Hidi Patrik gurította be.

Újabb gól már nem született, a Honvéd zsinórban harmadszor játszott döntetlent, a Kövesd pedig négy zakó után szerzett ismét pontot.

NB I, 9. forduló:

Budapest Honvéd FC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1582 néző
v.: Kárpály
Honvéd: Tujvel – Baráth, Kamber, Lovric – Szabó A. (Kesztyűs, 67.), Szendrei, Hidi, László (Kocsis, 67.; Németh D., 94.), Tamás – Tóth-Gábor (Bocskay, a szünetben), Zsótér (Nagy G., 67.).
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas (Lakveheliani, 57.; Vadnai, 73.), Jagodics, Meszhi, Eperjesi – Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic (Jurina, 85.) – Vutov, Szerderov (Borjacsuk, 46.).
gól: Hidi (69., 11-esből), illetve Berecz (62.)
sárga lap: Kamber (17.), Baráth (76.), Bocskay (84.), Szendrei (87.), illetve Jagodics (30.), Borjacsuk (54.), Cseri (76.), Karnyicki (82.), Vadnai (88.)
piros lap: Tamás (18.)

A kiemelt képen Bódog Tamás, a Honvéd edzője. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasói sztorik