Ritka a magyar futballban, hogy valaki különösebb labdarúgómúlt nélkül egészen magasra kapaszkodik fel: Takács Mihálynak sikerült. Megyei szinten kergette a labdát, majd ott is próbált a labdarúgás irányításában gyökeret ereszteni. Alighanem jól csinálhatott valamit, mert relatív rövid időn belül
- Orbán Viktor személyi edzője,
- majd 2010-től (sport)politikai tanácsadója lett.
- 2014 júniusában a klubhonlapon már azt tudatták, hogy a Puskás Akadémia új igazgatóját Takács Mihálynak hívják. Feladatai közé tartozott a „a szakmai munka felügyelete mellett a különböző területek, osztályok, alintézmények tevékenységének összefogása, irányítása”. Azaz minden.
Takács hatéves regnálása alatt számos nagy felcsúti beruházás, például a Sport- és Konferenciaközpont építése és átadása kezdődött, illetve fejeződött be. Sokáig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van munkája körül, mert
- 2017 októberében Seszták Miklós tüntette ki „a sportfejlesztésben végzett áldozatos munkájáért”,
- 2018-ban pedig Terstyánszky Ödön-díjat vehetett át.
Mindezek ellenére 2020. október 1-én a pfla.hu hírei közt arról számolt be szűkszavúan, hogy Liszkai Dezső lett az akadémia új igazgatója.
Úgy tudjuk, szeptember végén, amikor utoljára munkába érkezett, a szolgálati autójának kulcsát elvették tőle, a számítógépét is lezárták. Vele együtt távoznia kellett Dr. Csáki Istvánnak, akivel nemrég – a Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem támogatásával – jelentették meg a „Labdarúgás és tudomány” című több mint 400 oldalas könyvüket.
A klubhonlap arról nem számolt be, milyen okból kellett távoznia azonnal hatállyal az akadémia egykori főigazgatójának és a tudományos csoport korábbi vezetőjének, ezért honlapunk múlt csütörtökön hivatalos kérdésben fordult az klub sajtóosztályához, amelyben rákérdeztünk a menesztés tényére és annak okára. Választ írásunk megjelenéséig nem kaptunk.
Kerestük Takács Mihályt és Dr. Csáki Istvánt is, de egyikük sem reagált hívásunkra.
Előbbi váratlan „eltűnése” már a parlamentben is témát szolgáltatott. Múlt héten Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó, a Jobbik országgyűlési képviselője kereste felszólalásában a Puskás Akadémia korábbi főigazgatóját.
Kiemelt kép: Takács Mihály a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia sport- és konferenciaközpontjának konferenciateremében, Felcsúton 2018. október 17-én. Fotó: llyés Tibor /MTI