Magyar foci

Kovács István idén már nem lép pályára a Vidiben

A MOL Fehérvár FC bejelentette hivatalos honlapján, hogy Kovács István 2020-ban már nem lép pályára a csapatban.

Egy nagy kapushiba miatt csak egy pontot ért Petrjak pazar gólja a Fehérvárnak
Viszont a fehérváriak Honvéd elleni veretlenségi sorozata így is folytatódott.

A középpályás utoljára szeptember 20-án, a Tiszaföldvár elleni Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára a Vidiben, azóta sérülés miatt nem tudott játszani, írták a fehérváriak.

Az edzőtáborban kezdődtek a bajok egy ülőideg-gyulladással. Miután ez rendbe jött, a bal térdével akadtak problémák. Tisztában voltunk vele, hogy úgynevezett “úgrótérde” van, amely egy krónikus elváltozás. Kokót már korábban is kezelték Barcelonában, ezért is fordultunk ismét ugyanahhoz a specialistához. Artroszkópos beavatkozással távolították el a krónikus, degeneratív elváltozásokat a térdkalács alól, a szalag tapadásánál. Mindez azt is jelenti, hogy mire Kokó végez a rehabilitációs munkával, addigra az őszi szezon is véget fog érni

– olvasható Dr. Kovács Tibor véleménye a klub honlapján.

Kovács Istvánra így két hónap pihenés vár, ha jól jön ki a lépés a futballista számára, akkor a téli alapozásnál csatlakozhat a társaihoz.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Olvasói sztorik