Magyar foci sport

Bolgár sajtó a magyar meccsről: Eljött a nap! Hősök, csatára fel!

Szerda este 20.45-kor Szófiában lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott, amely Európa-bajnoki pótselejtezőn Bulgária vendégeként próbálja kiharcolni a továbbjutást. A hazaiak szintén győzni akarnak, a sajtó kellőképpen meg is próbálja őket feltüzelni.

A helyi Blic nem kertel, „Eljött a nap! Hősök, csatára fel” címmel buzdít a nagy csata előtt.

Mély szakadékból kapaszkodna vissza a magyarok Eb-pótselejtezős ellenfele
Georgi Dermendzsiev hisz a játékosaiban, pedig a legutóbbi 16 mérkőzésen mindössze egy győzelmet arattak.

A lap szerint legalább öt helyen változik majd a kezdő csapat a legutóbbi, írek elleni hazai mérkőzéshez képest. Plamen Iliev (Ludogorec) visszatér a kapuba, klubtársa, a Wales ellen debütált jobbhátvéd, Cicinho otthon is bemutatkozhat. Visszatér a védelembe Vaszil Bozsikov (Slovan Bratislava) és Georgi Terziev (Ludogorec), míg a középpályán Krisztijan Malinov (OH Leuven) lehet a megoldás.

A Trud.bg szerint lesz újoncavatás is, hétfőn kiemelték az utánpótlás-válogatottból a Ludogorec 20 éves, kanadai születésű középpályását, Dominik Jankovot, ő bekerülhet a kezdőbe.

Ugyanez a lap „Amíg tudunk, hiszünk!” címmel lelkesít, felidézve a 17 évvel ezelőtti, Bulgária elleni hazai 2-2-es döntetlent, amellyel gyakorlatilag sikerült kivívni a 2004-es Európa-bajnoki szereplést.

Az Eb óta eltelt 16 hosszú év, ez idő alatt Belgium nemcsak felzárkózott, de jelenleg a FIFA-világranglista első helyén áll, Bulgária pedig mindössze a 60. pozíciót foglalja el.

„Georgi Dermendzsiev irányítása alatt öt meccsen maximum egy találatot engedélyeztünk meccsenként – csak Csehország ellen nem kaptunk. Tény, hogy nem tudunk sok gólt szerezni, hiányzik az igazi támadó. Ezért este aligha lesz gólbemutató. Valószínűbb, hogy mindkét csapat a középpályára koncentrál és várja az esélyt” – olvasható.

A Dnes cikkének címe a kapitányt idézi:

Dermendzsiev: A magyarok elleni mérkőzés a legfontosabb a nemzet számára

A szakember úgy véli, hogy csapata rendelkezik azonnal a tulajdonságokkal, amely szükséges ahhoz, hogy legyőzze Magyarországot.

„Úgy gondolom, hogy ez pályafutásom legfontosabb meccse, de ugyanolyan fontos a nemzetnek is. Hogy a fiatalabb generáció lássa, milyen érzés az Európa-bajnokságon játszani.

Mindent megteszünk, optimisták vagyunk

– mondta.

Kiemelt fotó: bfunion.bg

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbálja ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Kérjük, tartsanak minél többen velünk, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni. Fizessenek elő, olvassanak, kövessenek minket, vitatkozzanak velünk, adjanak ötleteket. Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.