25 év után újra Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutott a Ferencváros

Nem volt szép játék, de nagyon eredményesen működött Rebrov csapata.
Kapcsolódó cikkek

A Ferencváros hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Molde csapatával, ezzel 25 év után újra a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel majd az FTC.

A zöld-fehérek nagyon meggyőző játékkal rukkoltak elő Norvégiában, ám 2-0 után egy érthetetlen összeomlást követően a 3-3-as döntetlen is nehezen jött össze. A Fradi ennek ellenére három idegenben lőtt góljával kényelmes helyzetből várhatta a visszavágót a Groupama Arénában.

Ennek megfelelően kiélezett csatát hozott a keddi visszavágó, de a norvég csapat igazán nagy gólhelyzetet nem tudott kialakítani. Marcel Heister viszont nagyon aktív volt a bal szélen, több ígéretes beadása is volt. Térfélcsere után valamivel nagyobb lett az északiak letámadása, de igazán veszélyesek csak az utolsó negyedórában tudtak futballozni.

A meccs egyetlen igazán nagy helyzetét a Eirik Hestad hagyta ki, miután egy ügyes összjátékot követően közelről, kicsit kiszorítva vette célba a Ferencváros kapuját, de Dibusz Dénes kispárgázta a rövid alsóba szánt labdát. A 88. percben a csereként beállt Ola Brynhildsennek volt még egy hatalmas helyzete, de futtában pár centit tévesztett, így ebből sem lett gól.

A hosszabbításban ráadásul Myrto Uzuni lőtt még egy gólt, de ezt jogosan nem adta meg a játékvezető les miatt. Két perccel később véget is ért a találkozó, így a Fradi idegenben lőtt több góljával bejutott a BL csoportkörébe.

Forrás: sofascore.com

A Ferencváros Európa 31 másik legjobbjával együtt a csütörtöki sorsoláson kapja meg csoportkörös ellenfeleit.

Bajnokok Ligája-selejtező, playoff, visszavágó

Ferencváros – Molde (norvég) 0-0

 

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Botka, Blazic, Heister – Sigér (Laidouni – 79.), Haratin, Somália (Frimpong – 87.) – Nguen (Isael – 79.), Zubkov, Uzuni.

 

Molde: Linde – Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain (Omoijuanfo  – 83.) – E. Hestad, Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen – 65.) – James.

 

Gólszerző: 

Sárga lap: Botka (42.) ill. Aursnes (26.), James (49.), Hestad (55.)

Piros lap: –

Továbbjutó: a Ferencváros 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

 

További mérkőzések:

Omonia Nicosia (ciprusi)-Olimpiakosz (görög) 0-0
továbbjutott: az Olimpiakosz, 2-0-s összesítéssel

Dinamo Kijev (ukrán)-Gent (belga) 3-0 (2-0) (2-1)
továbbjutott: a Dinamo Kijev, kettős győzelemmel, 5-1-s összesítéssel

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu