Magyar foci

Tizenegyesekkel jutott playoff-körbe a MOL Fehérvár FC

Korábban a témában:

Tizenegyesekkel jutott tovább a MOL Fehérvár FC a francia Stade Reims ellen.

A Székesfehérváron lejátszott mérkőzés első félidejében a vendégeknek kapura lövésük sem volt, de térfélcsere után feljavult a Reims játéka. A két csapat elég kiegyenlített csatát vívott, egy-egy villanáson kívül nem is igazán alakultak ki helyzetek. Kilencven perc után nem esett gól, a hosszabbításban pedig már kijött a fáradtság, a franciáknál mentálisan is, mert a már besárgult Thomas Foket nekiesett a játékvezetőnek, aki második sárgával kiállította.

Mivel az emberelőnnyel nem éltek a hazaiak, a tizenegyesekre maradt a döntés. Rögtön az első lövést kivédte Kovácsik Ádám, majd a második próbálkozást úgy megfogta, hogy ki sem jött róla. A fehérváriaktól viszont senki sem hibázott, majd a negyedikként odálló Loic Nego is betalált, ezzel meglepetésre kiejtette a francia élvonalbeli ellenfelét a magyar csapat.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.