Nemzetközi foci

Még mi is meghatódtunk Mourinho emberi oldalától

Egészen elképesztő pillanatoknak lehettek szem és fültanúi azok, akik részt vettek a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet a Shkëndija és a Tottenham labdarúgócsapatának tagjai tartottak az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulója előtt.

Elhunyt apja emlékére kért egy szívességet Mourinhótól, megkapja
Nem számított erre a portugál edző, de klasszis módon reagált.

Egy északmacedón újságíró, Igor Aleksandrovic kissé akadozva és szabadkozva édesapja emlékére közös képet kért José Mourinhótól, és feltette a kérdést, ha a meccs jól sikerül az angoloknak, akkor lehet-e szó erről.

A portugál edző látszólag meglepődött, majd azt mondta:

A képnek semmi köze az eredményhez. Akár a mérkőzés előtt vagy után, akár a szállodában találkozva nem lesz akadálya.

Mourinho be is tartotta a szavát, a fotó elkészült (még a koronavírus miatti távolságtartásra is ügyeltek), a Spurs pedig csütörtök délelőtt megosztotta a hivatalos Twitter-oldalán.

Kiemelt fotó: twitter.com/spursofficial

Olvasói sztorik