Magyar foci bajnokok ligája

Rebrovot megkérdezték Boli bevállalós nyilatkozatáról

Szerda este a Ferencváros idegenben kezdi el a norvég Molde elleni párharcot a Bajnokok Ligája-selejtező playoff-körében – itt már két meccsen dől majd el a továbbjutást. A magyar bajnok csatárának, Franck Bolinak volt egy elég magabiztos nyilatkozata a Dinamo Zagreb kiejtése után, ugyanis azt mondta:

Nem akarok nagyképűnek tűnni, de szétzúzzuk őket.

A Ferencváros egyik alapembere kihagyja a Molde elleni párharcot
Nem épült föl a norvégok elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre.

Az elefántcsontparti focista éveken át játszott Norvégiában, ismeri a Moldét. Azt is mondta, hogy a Ferencváros a mostani sorozatban kiejtette a Celticet és a Zagrebet, így senkitől sincs oka félni. A nyilatkozata szóba került Szerhij Rebrov, a Fradi vezetőedzőjének keddi sajtótájékoztatóján is.

Többféleképp lehet ezt értelmezni. Az egészséges önbizalomra szükség van, de persze arra is, hogy tiszteljük a Molde játékosait. Komolyan kell vennünk az ellenfelet, járt már a BL-ben, nehéz rivális lesz.

Az ukrán szakember a fradi.hu cikke szerint arról is beszélt, a legfontosabb, hogy mindenki megértse, mennyire fontos meccs vár a csapatra. A terveiről nem is nagyon beszélt, a koncentrációt emelte ki, ugyanis a BL-csoportkört jelentő utolsó lépésre készülnek.

Dzsudzsák: Debrecen nem a végső pánikmegoldás volt
Úgy érzi, Debrecenben fejezi be aktív pályafutását, de erről még korai beszélni.

Lovrencsics Gergőt a műfűről kérdezték, azt mondta, nem készültek rá külön. Mindegy milyen borításon, el akarják érni a céljukat.

A Molde-Ferencváros meccs szerdán 21 órakor kezdődik majd.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik