bajnokok ligája selejtező
A bajnoki címet már megszerző Ferencváros az eddigi tavaszi teljesítménye alapján nem álmodhatna európai kupaszereplésről.
Milan Pavkov fel akart szabadítani, helyette fájdalmasan nagy öngólt szerzett, ami ráadásul csapata kiesését is jelentette. Maradt az Európa Liga a Crvena zvezdának.
A Ferencváros elnöke értékelte röviden a Bajnokok Ligája-selejtezőből való kiesést.
Az orosz szakember szerint higgadt fejjel kell kielemezni, miért nem sikerült túljutni az azeri bajnokon.
A Ferencváros csapatkapitánya azt kérte a szurkolóktól, hogy a Fradihoz méltóan buzdítsák a csapatot.
A Ferencváros elnöke szerint szégyellhetik magukat, akik kirekesztő rigmusokat skandáltak.
A Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce drukkerie reagáltak így arra, hogy a Dinamo Kijev ellen gólt kaptak a BL_selejtezőben.
Nem az volt a terv, hogy majd bekkelésre kényszerül a magyar bajnok a második félidőre. NUlláról folytatódik a párharc.
Szerdán az azeri Qarabag vendége lesz a magyar bajnok, amelynek van egy nagy visszatérője is.
A vezetőedző szerint a bajnoki ideális lesz arra, hogy azok a játékosok bizonyítsanak, akik a Bajnokok Ligája-selejtezőben esetleg nem lépnek pályára.