A koronavírus-járvány miatt alaposan megfiatalított Puskás Akadémia azok után, hogy az Újpestet 3-2-re legyőzte, az NB I második fordulójából elmaradt mérkőzésének pótlásakor 3-0-ra intézte el a Kisvárdát.
Sokkal jobban kezdett a hazai csapat, de képtelen volt kihasználni a helyzeteit, míg a túloldalon Komáromi György a semmiből kiharcolt egy büntetőt, amit Jakub Plsek be is lőtt.
Innentől a felcsútiak megnyugodtak, a Kisvárdának viszont erőlködnie kellett, hogy legalább az egyenlítést kiharcolják. Ettől azonban egyre távolabb kerültek a hazaiak, sőt a második félidő derekán az újpestieknek betaláló Komáromi is betalált, ezzel két meccsen két gól a mérlege.
A kegyelemdöfést Nagy Zsolt adta meg, de térfélcsere után nem tűnt reálisnak, hogy a Kisvárda gólt lőjjön, így ez már nem változtatott sokat a mérkőzés összképét tekintve.
A Puskás Akadémia újabb sikerével még hibátlan és annak ellenére vezeti a tabellát, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszott az első két elhalasztott mérkőzése miatt.