Magyar foci

Bombagólokkal nyert a megfiatalított Puskás Akadémia

A koronavírus miatt megfogyatkozott Puskás Akadémia a csütörtöki, Hammarby elleni Európa Liga-vereség után a veretlen Újpest ellen is kényszermegoldásként fiatalokkal állt fel, de a svédországi összecsapással ellentétben ez most nem látszott meg a teljesítményen.

Nagy lehetőséget szalasztott el a ZTE a Fradi ellen
Emberelőnyben büntetőt rontott, végül ki is kapott hazai pályán.

A bajnokság harmadik fordulójában a szezon első bajnokiját játszó felcsútiak a mindössze 18 éves Komáromi szép bombájával már a 11. percben vezetést szereztek (1-0).

A 40. percben Stieber Zoltán piros lapot kapott, így megfogyatkozott a hátrányban lévő vendégcsapat.

Ennek ellenére három perc múlva egyenlített az Újpest, egy kontra végén Simon volt eredményes (1-1).

A második félidő ismét egy nagy góllal indult, ezúttal Szolnoki 25 méterről lőtt, és a labda védhetetlenül vágódott a bal felsőbe. (2-1).

A 83. percben Plsek higgadtan lőtt a kapuba egy tizenegyest (3-1).

De még nem volt vége, a 86. percben szépített az Újpest Máté révén (3-2), de többre nem futotta az erejéből.

Honvéd – Kisvárda

A másik esti mérkőzésen a Budapest Honvéd a Kisvárdát fogadta, és a vendégek gyorsan vezetést szereztek: az 5. percben Cukalasz volt eredményes (0-1).

A 17. percben ismét a kisvárdaiak találtak be, ezúttal Viana került helyzetbe, gyenge lövése azonban átcsorgott Tujvel kapuson (0-2).

Három perc múlva szépített a Honvéd, Zsótér szögletét követően Cukalasz lábáról a saját kapujába pattant a labda (1-2).

A maradék 70 percben már nem született gól, a Kisvárda ezzel megszerezte az első győzelmét a 2020-21-es idényben.

NB I, 3. forduló

Honvéd – Kisvárda 1-2 (1-2)
gól: Cukalasz (20. – öngól), illetve Cukalasz (5.), Viana (17.)

 

Puskás Akadémia – Újpest FC 3–2 (1-1)
gól: Komáromi (11.), Szolnoki (49.), Plsek (83., 11-esből), illetve Simon K. (44.), Máté (86.)

Kiemelt fotó: Facebook/Puskás Akadémia

Olvasói sztorik